2020.03.10 Santa Eanswythe, Kent, Inghilterra 2020.03.10 Santa Eanswythe, Kent, Inghilterra  

Megerősítést nyert, hogy a VII. századi Szent Eanswythe ereklyéit fedezték fel Kentben száz éve

A kenti archeológusok és történészek a belfasti Queen’s University-vel együttműködésben március 6-án, pénteken jelentették be, hogy a folkestone-i Szűz Mária és Szent Eanswythe templomban szinte biztosan a VII. századi szent földi maradványait fedezték fel több mint száz évvel ezelőtt. Szent Eanswythe a Kr. u. 616-640 között Kentben uralkodó Eadbald angolszáz király lánya és Ethelbert, az első keresztény hitre tért angol király unokahúga volt.

Somogyi Viktória – Vatikán

Feltételezések szerint a Dovertől délre fekvő tengerparti város, Folkestone védőszentje az egyik első monasztikus közösség alapítója volt Angliában 660 körül. Néhány évvel később hunyt el még serdülő korában vagy 20 évesként. 1885-ben a folkestone-i kikötő közelében található Szűz Mária és Szent Eanswythe templom felújításakor munkások találtak rá egy emberi maradványokat őrző ólomtartályra az épület falának egyik üregében. Valószínűleg azért rejthették el, hogy elkerüljék a reform következtében a pusztulását.

Az egyik első angolszász szentről van szó

Andrew Richardson, a Canterburyi Archeológiai Társaság képviselője a vizsgálati eredményeket országos jelentőségűnek nevezte. „Teljesen valószínűnek tűnik, hogy a kenti uralkodó ház egy tagjának maradványairól és az egyik első angolszász szentről van szó” – fogalmazott. Még sok munka áll azonban a kutatók előtt.

Felszínre hozni az elfelejtett történelmet

Lesley Hardy atya, a „Találjuk meg Eanswythe-t” elnevezésű projekt vezetője a canterburyi Christ Church Egyetemen nyilatkozatában rámutatott, hogy Folkestone utcáin járva a történelemben sétálunk, amelynek nagy része ma még láthatatlan. A „Találjuk meg Eanswythe-t” projekt is arra szolgál, hogy a felszínre hozza az elfelejtett történelmet.

Mi is testesítsük meg a szent által képviselt értékeket

John Walker atya, a Szűz Mária és Szent Eanswythe templom plébánosa a felfedezés kapcsán emlékeztetett: „Szent Eanswythe élete imától, együttérzéstől és a rászorulók iránti nyitottságtól, valamint mások megsegítésétől lüktet. Jelenléte közöttünk arra hív, hogy mi is testesítsük meg ezeket az értékeket”.

10 március 2020, 18:04