Rajtad az Isten szeme! - Martos Balázs atya elmélkedése Nagyböjt 4. vasárnapjára

Talán a kiválasztás titka fűzi ezt a nagyböjti elmélkedések sorába – hiszen Isten szeretetének titka, hogy minket a keresztségre meghívott, a Fiába vetett hittel megajándékozott és abban mindeddig megőrzött. A történet talán újra a bűnbánat lényegére is emlékeztet, vagyis arra, hogy levessük és elvessük mindazt, ami nem lényeges, ami csak elfedi vagy el is rútítja igazi énünket. Istenben van személyünk titka – ahogy a kulcsmondat figyelmeztet: „Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.”

De miről is szól a történet maga? A Biblia nagy távlatában nagyot kell fordítanunk a szöveg értelmezésén. Alapvető értelme szerint ugyanis nem egyetlen emberi sors a középpontja, hanem Izrael népével törődik. A rövid elbeszélés lényege, hogy Sámuel Isten segítségével megtalálja azt az embert, akit királlyá kenhet, aki Isten szíve szerint uralkodik majd Júdában és Izraelben. Sámuel könyve azt a nehézkes folyamatot írja le, ahogy Izrael népe királyt kér, keres és végül megfelelő királyt talál. Saul volt az első – de hamar vétkezett. Dávid lesz az, akit a bibliai történetírás az uralomhoz szükséges hit és emberi erő birtokosaként magasztal. Ez a beteljesedés, ez az örvendetes fordulat, hogy van, aki uralkodjon, van, aki a hatalmat Isten szerint gyakorolja, az Újszövetségben is érezhető, sőt a mi időnkben is visszhangzó öröm és remény. „Megváltó királyunk elébe megyünk…” – énekeljük majd virágvasárnap. „Király zászlói lengenek…” – imádkozzuk nagypénteken, amikor a keresztre feszített Krisztusra tekintünk. „Dux vitae mortuus regnat vivus” – kiáltjuk végül húsvét vasárnap, hirdetve az élet Urának diadalmas győzelmét a halál felett.

A számok, teljesítmények és a mindent átható vizualitás, vagyis „látvány” és „megjelenés” kultúrájában persze nem az jut eszünkbe egy uralkodóról, hogy Isten szerint vezet vagy sem, hanem az, hogy mit mutat, és mennyire „mutatós” személyében és teljesítményében. Az ember fizikai teljesítőképessége, fizikai egészsége a hagyományos kultúrákban talán még erősebben befolyásolta alkalmasságukat, mint ma. Amikor Sámuel Isten szavára elmegy, hogy királyt keressen Betlehemben, Izáj fiai között, megakad a szeme az erős és délceg Eliábon – ő alkalmas lesz, hogy vezesse a népet csatában és békében is! Isten azonban nem a külsőt, hanem a szívet nézi. A szándékot, a belső épséget, a megértést, az értelmes gondolkodást, amely végül már a hittel határos, helyes érzékkel tökéletesíti Isten jelenlétének tapasztalata. Ezek a fogalmak az ószövetségi gondolkodásban a bölcsességhez társulnak, illetve abban összegezhetők. Nem véletlen, hogy Salamon, Dávid fia bölcsességet kér majd, hogy jó uralkodó lehessen.

Az elbeszélés végül Dávid külső megjelenését is leírja: „Vörös volt, nyílt tekintetű és szép termetű.” A „nyílt tekintet” egyesíti a kettőt: a külső megjelenésben itt a személy, az egyenes jellem tükröződik. Isten bizonyos értelemben minden emberre rátekint, mindenkinek a tiszta tekintetét és szerető válaszát várja. Sámuel királlyá keni Dávidot, s erre eltölti őt az Úr lelke, vagyis az ő cselekvő ereje. Bár Saullal még meg kell küzdenie, hogy a trónt elfoglalhassa, már ezen az Úton is Isten vezeti őt.

Keressünk magunknak alkalmas példaképet, legalábbis válasszuk ki a szereplők egyikét, hogy elgondolkodjunk. Izáj büszke a fiaira – de csak azt látja bennük, amit a többiek is becsülnek. Vajon eléggé ismeri őket? Sámuel bátran és állhatatosan cselekszik – várja a belső igent, az Úr hangját, s csak akkor nyugszik meg, ha az égi beleegyezés is megérkezett. S az új király? – Róla nem sokat tudunk meg. Most csak helyet készít az érkezőnek, aki majd mindenki szemét megnyitja, aki majd gyógyít és erőt olyan szavakkal, mint ember még soha…

Nagyböjt 4. vasárnapja, A év