Keresés

POLAND-HEALTH-VIRUS-EPIDEMIC-RELIGION-CHURCH POLAND-HEALTH-VIRUS-EPIDEMIC-RELIGION-CHURCH 

Lengyelország: Ötmillióan a tévés-rádiós-internetes szentmiséken

Szentmise, rózsafüzér, szentírási gondolatok sora áll a lengyel hívek rendelkezésére napok óta a tévé, a rádió és az internetes streamingelés révén. A lengyel egyházban is, miként szerte a világon, számtalan hivatalos és magánkezdeményezés indult az elmúlt napokban, hogy a csoportosulásokat korlátozó intézkedések ellenére a hívő emberek lelki táplálékhoz juthassanak.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán   

„Minden egyházmegye megmozdult, hogy a püspöki konferencia állandó bizottságának március 12-i felhívása nyomán biztosítsa a hívek számára annak a lehetőségét, hogy a közvetítéseken keresztül lelkileg közösségben egymással imádkozzanak a betegekért, orvosokért, ápolókért és a járvány megszűnéséért” – adta hírül Pawel Rytel-Andrianik atya, püspökkari szóvivő.

A TVP első állami televízió a hívek szolgálatában

A vasárnapi szentmiséket a TVP első állami televízió csatornán, a TRWAM katolikus tévé adón és a Polsat műholdas sugárzás révén lehet követni, valamint az országos és egyházmegyei rádió-hálózat közvetítésén keresztül. A múlt vasárnapi szentmisét ötmillió lengyel követte az állami televízión keresztül. Ennyi lengyel katolikust eddig egyedül Szent II. János Pál pápa tudott „összetoborozni”, mégpedig valóságos és nem virtuális jelenléten keresztül több apostoli látogatása alkalmával is.

Szentmisét közvetítenek főként az ország spirituális központjaiból, így Częstochowából, a Jasna Górai kegyhegyről, valamint a Łagiewniki Isteni Irgalmasság kegyhelyről. Este nyolc órakor külön műsorral jelentkeznek a betegek és az egészségügyiek számára.

Virtuális lelkigyakarlatok

Minden nap este fél kilenckor közös rózsafüzér imádságra hívják a lengyel híveket, nemcsak országos szinten, hanem egyházmegyei és plébániai vonatkozásban is. Ennek megvalósítását segíti az internetes streamingelés, amit nemcsak számítógépen, hanem okos telefonon is lehet követni. Minthogy az állami egészségügyi rendelkezés értelmében nem lehet összegyülekezni, ezért a kieső lelkigyakorlatok pótlására a püspökök virtuális alkalmakat biztosítanak az egyes lelkigyakorlatos elmélkedések követésére.

Böjtöljük a közösségi találkozókat, de nem hiányozhat az imádság

„Az idei Nagyböjt teljesen rendkívüli. Most ugyan böjtöljük a közösségi találkozókat, de nem hiányozhat az imádság, éppen ezért sokféle módon kell válaszolni a hívek lelki igényeire. A virtuális világban folytatott imádság tapasztalata segítsen bennünket abban, hogy a járvány elmúltával a szentségi valóságban folytassuk közösségi imáinkat” – magyarázza Pawel Rytel-Andrianik atya, püspökkari szóvivő.

19 március 2020, 13:11