Szabadon dönteni: Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 6. vasárnapra
Az igazán fontos dolgok és igazságok néha nagyon egyszerűek. Mégis érdemes őket elismételni. Előfordul, hogy éppen az ilyen alapvető igazságok térítenek vissza biztos talajra, amikor nehéz döntésekkel bajlódunk. Vasárnapi olvasmányunk Sirák fiának könyvéből ilyen alapvető igazságokat hangsúlyoz. Hogy van jó és van rossz. Hogy az ember választhat, sőt választania kell, de képes a jót választani. Hogy Isten soha nem parancsol olyat, ami rossz.
A bölcsességi mondások egyik jellegzetessége, hogy nincs belső rendszerük, jószerivel felcserélhetők egymással. A megfigyelés rendjét követik, ahol az egyik gondolat felötlik a másik után. Szakaszunkra is jellemző ez az esetlegesség, a képzettársítás és felsorolás sajátos bősége. Egy rendező elv mintha mégis feltűnne: a bölcs elmélkedése Istentől indul, az ember lehetőségeihez érkezik, majd ismét Istenhez jut el. A teremtés tágas terében egyedül az ember az, aki értelmével és szavaival, illetve persze akaratával és tetteivel is képes Istenre utalni és hozzá igazodni. Az ember Isten kivételezett beszélgetőtársa, akit törvényével megszólított, parancsával erkölcsi lénnyé tett, aki így szabadságát is mindig Isten jelenlétében éli, így építi saját történetét, létének új meg új összefüggéseit. A bölcs figyelmes életet él. A figyelmes szemlélő pedig szinte nem is tudja Isten nélkül látni az embert, illetve teljességgel képtelen ember nélkül látni vagy megszólítani Istent magát.
„Isten adta az embernek parancsait és törvényeit. Módodban áll, hogy megtartsd a parancsokat, hogy hűséges légy, megvan a hatalmad” – olvassuk. A katolikus erkölcstan meghatározó módon épít ezekre az igazságokra. Amikor Isten paranccsal lép az ember elé, képessé is teszi arra, hogy parancsát megtartsa. Az emberi értelem ugyan véges és korlátozott, megtéveszthető, gyakran belső hajlamok is homályosítják, máskor meg külső akadályok nehezítik, hogy helyes döntést hozzon. A hűség ugyanakkor, vagyis az a lelkület, amely a jót szeretetben keresi, amely a jót a felebarát, végül pedig Isten szeretetéért akarja végbevinni, mindig lehetséges. A katolikus teológia állítja, hogy az emberi értelem képes Isten létét kikövetkeztetni a teremtett világból. Hasonlóképpen azt is állítja, hogy a jóra törekvő értelem képes a jót a rossztól elválasztani. A törvények és parancsok pedig mindenképpen irányt mutatnak, megváltozott körülmények között, évszázadok múltán pedig legalábbis olyan értékeket fogalmaznak meg, amelyek mellett érdemes elköteleződni, s amelyekben így Istent magát tisztelhetjük és szerethetjük.
„Az ember előtt ott az élet és halál, megadatik neki, amit választ magának.” Az ember szabad, mondja Sirák fia. Választásai, döntései nagyobb életre vagy gyorsabb és teljesebb halálra viszik. A kifejezések pontosak és elgondolkoztatóak: „megadatik neki, amit választ magának”. Szabadságunk sohasem teljes, mindig az elérhető valóságban mozgunk. Isten mégis komolyan veszi szabadságunkat, és megadja azt, illetve a világ törvényszerűségeiben elérhetővé teszi azt, ami után kinyújtottuk a kezünket. Egyszerre szép és félelmetes, hogy életünk saját döntéseinkben bontakozik ki. Sirák fia mindezt Isten jóakaratának, emberszeretetének, a teremtés iránti szeretetének összefüggésében látja. Az élet nem fájdalommentes, nem mentes ellentétektől és feszültségektől sem – Isten azonban biztosan a jó mellett kötelezte el magát, és az egész világgal jót akar.
Sirák fia Isten mindentudásáról is erkölcsi összefüggésben beszél. Isten, mondja, „ismeri az ember minden egyes tettét. Senkinek sem adott parancsot a rosszra, sem pedig engedélyt arra, hogy vétkezzék.” A döntéseire, szabadságára és lehetőségeire büszke ember olykor elveszíti valóságérzékét. Úgy tartja, a cél szentesíti az eszközt. Kezdi azt kérdezni, hogy is lehetne rossz az, amit ő olyan jónak érez – saját magának? Isten mindentudásának fékező szerepe ebben a szövegben leginkább a hatalmasokat, a lehetőségeiktől megittasodóakat igyekszik kordában tartani.
Évközi 6. vasárnap, A év
