Keresés

INDIA-POLITICS-RIGHTS-UNREST INDIA-POLITICS-RIGHTS-UNREST 

Az indiai katolikus egyház egységre hív: az új állampolgársági törvény alkotmányellenes

Mintegy harmincezer katolikus hívő vett részt azon a találkozón, melyet Mangalorban, a Dél-indiai Karnataka államban tartott a latin rítusú helyi katolikus egyház. Az egységnek szentelt összejövetelen szír-malabár és szír-malankár rítusú keresztények is részt vettek.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán   

Békében kell élni, egymás iránt tisztelettel, ahogy ez Krisztus tanítványaihoz illik

A találkozót Pierre Paul Saldanha, Mangalor latin rítusú püspöke nyitotta meg és felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy „békében kell élni, egymás iránt tisztelettel, ahogy ez Krisztus tanítványaihoz illik. Mi hiszünk abban, hogy a jóság ott lakik az emberiség szívében”. Ennek a találkozónak a szervezésével magunkat is emlékeztetjük arra, hogy szilárdan ki kell tartanunk az egy Istenben való hitben, aki egyesít bennünket és megtanít minket a szeretetére”.

Tiszteletben tartjuk a vallásfelekezeteket és továbbra is szolgáljuk Indiát

A hitbeli egység mellett a mangalori püspök emlékeztetett a nemzeti egység fontosságára is. Leszögezte, hogy „indiai állampolgárként egyek vagyunk az alkotmány szellemében, mely a különbözőségben fennálló egységet hirdeti”. A szír-malabár főpásztor, Lawrence Mukkuzhy püspök megállapította: „Tiszteletben tartjuk a vallásfelekezeteket és a vallási meggyőződéseket és továbbra is szolgáljuk az Országot”. Az eseményt szervező püspökök azzal a kéréssel fordultak a kormányhoz, hogy nyilvánítsa nemzeti ünneppé szeptember 8-át, Szűz Mária születésnapját.

Az állampolgársági törvény szolgáljon mindenkit, megkülönböztetés nélkül

Az indiai katolikusok találkozójára akkor került sor, amikor Indiában politikai és vallási feszültség érezhető. A nacionalista beállítottságú nemzeti parlament ugyanis elfogadott egy új törvényt az állampolgárságról, melyet megítél a hindu, a szik, a buddhista, a dzsaina, a párszi és keresztény felekezetek tagjainak, akik Banglades, Pakisztán és Afganisztán országaiból érkeznek Indiába. Az úgynevezett védett kisebbségek listáján azonban nem szerepelnek a muzulmánok, és kizárják Hazaras, Baluchis és Ahmadiyyas kisebbségeit, melyek egyébként üldöztetést szenvednek. A katolikus egyház püspök vezetői ezt a szabályt nyíltan diszkriminatívnak, megkülönböztetőnek nevezik. Arra kérték a nemzeti parlamentet, hogy vonja vissza a törvényt és tanulmányozzák alaposabban, tekintettel mindenki érdekeire.                 

11 február 2020, 15:04