VATICAN POPE FRANCIS VATICAN POPE FRANCIS 

Erdélyi csillagénekesek a pápa újévi szentmiséjén – interjú Korom Imre atyával

Négy erdélyi magyar fiatal részesült abban a kitüntetésben, hogy január elsején részt vehessen a Ferenc pápa által bemutatott szentmisén a Szent Péter bazilikában. A szertartást követően Korom Imre atya, a gyergyószentmiklósi Munkás Szent József templom plébánosa vezetésével felkeresték a Vatikáni Rádió szerkesztőségét és beszámoltak a kezdeményezésről.

Somogyi Viktória - Vatikán

"Idejövünk az egyház szívébe merítkezni, megerősödni a hitben és táplálkozni az élő Péter, a pápa szavaiból. Tesszük ezt azért is, mert Ferenc pápa tavaly felkereste az erdélyi magyar közösséget is és rendkívül mély volt e látogatás fogadtatása a hívek körében" - kezdte interjúját Korom Imre atya. 

"Elhatároztuk, hogy egyházközségünk legfiatalabbjait elhozzuk Rómába, hogy neveljük rá őket a hitre, a szépre, a jóra, a szentre, mert Róma rengeteg lehetőséget kívál mind kulturális, mind a hit gyakorlása terén erre."

Tavaly a betlehemező csoport megnyerte a kezdeményezés fődíját és ennek köszönhetően az Adriai-tengeren nyaralhattak egy hetet. A Varga-B. József, az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány elnöke által elindított projektről szólva Korom Imre atya elmondta: "Ez egy Kárpát-medencét átívelő pályázat, az elcsatolt területeket is magában foglalja. Egy nemzetegyesítő és erősítő, valamint kereszténységünket is megerősítő hatalmas volumenű programról van szó".

A résztvevő fiatalokat így jellemezte: "A betlehemesek nagyon lelkesen állnak a munkához. Kitartóan, következetesen dolgoznak és áldozatot is vállalnak."

A pályázat célja az is, hogy a programban már résztvevő csoportok minden évben újabb csoportokat is bevonjanak a betlehemezésbe. Ennek jegyében a székelyföldi csoport igyekszik kiterjeszteni ezt a nagyszerű kezdeményezést a szórványmagyarság felé is. 

Varga-B. József román csoportokat is bevont a betlehemezésbe és remekül működik az együttműködés. "Úgy tűnik, a betlehemi Kisded a nehezen összeegyeztethető nemzeti különbségeket is el tudja simítani" - jegyezte meg Korom Imre atya. 

A betlehemesek egy csoportja a Ferenc pápától kapott áldást idén is elviszi a brüsszeli EP-be is, ahol tavaly a plenáris ülésterem protokolláris bejáratára magyar csoport írta fel a karácsonyi áldás jelét.

Idén 150 kárpátmedencei iskola - társnemzeti és társfelekezeti diák-közösségben - sok tízezer embert látogatott meg közvetlenül óvodák, iskolák, idősotthonok, kórházak, keresztény közösségek, templomok, plébániák, polgármesteri hivatalok, közösségi házak felkeresésével. A médiaszolgáltatók központjain keresztül saját régiójukban média-közvetítéssel is sok százezer emberhez vitték el Karácsony központi üzenetét. A társnemzeti és társfelekezeti összefogásban dolgozó betlehemezők saját településeiken és régiójukban dolgozva szolgálják a közép-európai közösségek megújító kiengesztelődését.

A betlehemezők gyűjtéséből a kinshasai szegénynegyedben működő, a 15 éve fejlesztett iskolánkat idén meglátogatta Hölvényi György EP képviselő, Böjte Csaba Ofm, Sajgó Szabolcs SJ, Azbej Tristan és a "Hungary Helps" program részévé tette.

A közép-európai betlehemezők teremtésvédelmi akciójuk keretében tavasszal tízezer fát ültettek el elsősorban a Kárpát-medencében (de pl. a román Havasalföldön is) és mindent megmozgatva a teremtett világ ajándékának felelősségteljes, hálás fogadására-megbecsülésére hívják fel az emberek, közösségek figyelmét.

Stúdióbeszélgetés Korom Imre atyával az erdélyi csillagénekesek vatikáni látogatásáról

 

01 január 2020, 17:50