Kismadár Kismadár 

Isten színe előtt: Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 31. vasárnapra

Mi abban a korban élünk, amely minden korábbinál nagyszerűbb lehetőségeket kínál, hogy az egész világ egységét éljük és előmozdítsuk. Merünk-e őszinte és cselekvő barátsággal fordulni minden teremtmény felé? Merjük-e meglátni, ahogy együtt rezdül a teremtett világ s benne minden emberi élet? – Isten az élet barátja!

Vasárnapi olvasmányunk a Bölcsesség könyvéből való. A bölcsességi irodalom kései gyöngyszeme ez. Nemcsak mondásokat gyűjt, hanem Istent szólítja, vele beszélget, amíg elmélkedik jóságán, irgalmán, teremtő erején. Az emberi képességek beteljesedése, amikor igyekezetük átlépi a teremtett és teremtetlen határát. Amikor az ember gondol, de gondolkodásában Isten jelenléte vezeti. Amikor az ember akar, de akaratát Isten szeretete indítja, vonzza, átjárja. Olvasmányunk tehát elmélkedő imádság. Fél szemmel, fél gondolattal az eget, másik felével a földet fürkészi. Képeit, formáit a tapasztalatból meríti, de valódi tárgya a megfoghatatlan és felfoghatatlan. Úgy van lelke, hogy a Lélek irányítja.

A Bölcsesség könyvének ezt a misztikus szerzőjét átjárja az Isten iránti hódolat és tisztelet. A világ Isten előtt szinte semmi. „Uram, az egész világ olyan előtted, mint a porszem a mérlegen, s mint a földre hulló hajnali harmatcsepp.” Számít a Végtelennek a porszem, a kimutathatatlan, a semmi? Számít a harmatcsepp, ha földre hull, ha a felkelő nap szinte azonnal felszárítja?

A világ Isten előtt szinte semmi, ő mégis megkönyörül rajta, szereti, akarja, kíméli. Könyörülete mindenhatóságát jelzi: éppen abban mutatja meg erejét, hogy a legkisebbel is törődik. Azért is elnéző, mert időt hagy a megtérésre. Nem utál, és nem gyűlöl, teremtése alkotásai iránti jóindulatból fakad. Aki az életet létrehozta, létben tartja, az élet barátja. Ez is Isten címe. Ő nem csak Úr, nem csak mindenható, nem csak irgalmas és könyörületes, hanem „az élet barátja”. Több mindennél, amit a földön életnek látunk, s mégis forrása mindennek. Nagyobb mindennél, amit a világban ámulva látunk, s mégis hagyja, hogy róla tanúskodjon és hozzá tartson mindez.

A Bölcsesség könyvének szerzője elevennek látja Istent és személyesnek, aki jó barát, aki törődik a teremtményeivel, aki „szívére beszél” a megtévedtnek, hogy „megtérjen és higgyen”. Az irgalmas Atya megy ki idősebb fiához, hogy annak is szívére beszéljen, és behívja a lakomára, amelyet kisebbik, tékozló fia hazatérte feletti örömében rendezett. A hit ennek a szívbeli rábeszélésnek, szívtől szívig hajló szeretetnek a legfőbb gyümölcse. Mintha előre éreznénk azt a fordulatot, amely az Újszövetség lapjain és híveiben megy végbe, ahol a hit lesz az Istennel való kapcsolat központi kifejezése, foglalata, ugyanakkor az Istennel való kapcsolat a valóság egészére való nyitottság kulcsa. Hogyan tudunk gyűlölködni, ha hiszünk abban, aki az élet barátja? Hogyan tarthatunk ki elzárkózásunkban, magunk és mások iránti gyűlölségeinkben, ha Isten a dolgok mélyén és a szívünk mélyén szólongat minket?

Nem mindig jár át bennünket ilyen intenzitással Isten jóságának és jelenlétének tudata. Nem mindig tapasztaljuk meg azt a fényes kontemplációt, amely ebben a kétezer – kétezer kétszáz éves szövegben megnyilatkozik. És mégis, vannak ilyen pillanatok, vannak ilyen nagyszerű pillantások, amelyekkel átfogjuk a világ legbelső igazságát. Ezekből élünk. Mint Zakeus az evangéliumban. Jézussal találkozik, megéled a szíve, hálás lesz és nagylelkű: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.” És nem számít semmi, nem számítanak a méltatlankodók, nem számít, hogy ki mit gondol. „Örömmel fogadta Jézust”, és „üdvösség köszöntött erre a házra”.

Isten az élet barátja. A Bölcsesség könyvének szerzője abban a korban élt, amikor az emberiség a görög filozófiában új módon látta meg egységét, egyben az egész világ tágasságát. Mi abban a korban élünk, amely minden korábbinál nagyszerűbb lehetőségeket kínál, hogy az egész világ egységét éljük és előmozdítsuk. Merünk-e őszinte és cselekvő barátsággal fordulni minden teremtmény felé? Merjük-e meglátni, ahogy együtt rezdül a teremtett világ s benne minden emberi élet? – Isten az élet barátja!

Évközi 31. vasárnap, C év

Martos Balázs atya elmélkedése
31 október 2019, 15:41