2019.08.29 passione, gesu, giovedi santo 2019.08.29 passione, gesu, giovedi santo 

Alázattal…- Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 22. vasárnapra

Sirák fiának mondásait olvasva, hallgatva, az jut eszembe először, hogy az igazi dolgok egyszerűek. Úgy egyszerűek, ahogy a tiszta víz, a friss levegő, az egyenes ösvény, mint a jó szó, amelyet nem is kell magyarázni. Sirák fia rövid mondásokkal tanít, legfeljebb összefűzi őket, egyik gyöngyöt a másik után. Csak a tapasztalt, lényeglátó, bölcs embernek adatik meg, hogy így legyen egyszerű. Csak azoknak, akiknek a szíve is kisimult, és az életük is olyanná lesz lassan, amilyenek a szavaik.

Súlyos, rövid mondatok kormányoznak minket az alázat útján. Erről szól a mai részlet, öt mondatban. Az első megadja a fő témát, és ígéretet fűz hozzá: ha alázatos vagy, szeretni fognak. A második ellenállással birkózik, visszakérdez a kétkedő szóra: „Nagy vagy? Annál inkább alázd meg magadat…” A harmadik mondja ki nyíltan, hogy az alázat Istennek szól, a mindenható Isten előtt mutatkozik meg igazán. A negyedik az alázat ellentétére, a gőgre mutat rá, mint valami betegségre, sőt sebre, amelyre „nincs gyógyír”. Végül az ötödik mondat az alázat egyik gyümölcsét, vagy ha tetszik, édes testvérét mutatja meg: a bölcs szív és a figyelmes fül nyitottságát, a bölcsesség utáni vágyakozást. A rövid, telt mondatok füzére elkísér, beavat az élet titkaiba. Ha szeretnénk alázatosak lenni, jó lesz megsejteni ennek gazdagságát, Isten előtti igazságát, jó lesz meglátni, milyen a gőgös világ az alázat tükrében.

A bölcsek megfigyeléseit az idő bizonyítja vagy hazudtolja meg. Történelmi korokban is vannak divatos vagy kevésbé divatos erények és emberi tulajdonságok. Ha változik az idő, egy-egy komoly mondás igazságát is máshogy értjük. Ma talán vitatkoznánk Sirák fiával, aki szerint jobban szeretik az alázatos embert, mint a jótevő adakozót. Ma azt állítanánk, azt az embert szeretik, aki őszinte, aki magát adja, aki nem rejtőzködik. S ha ebbe belegondolunk, talán oda is eljutunk, hogy az őszinteség, a valóság szeretete nem ellentéte az alázatnak, inkább igazi forrása. Igazán alázatosnak lenni önmagunk korlátainak, esendőségünknek beismerését, elfogadását, sőt, szeretetét is jelenti. Mekkora kincs, ha immár azok szeretnénk lenni, akik tényleg vagyunk, Isten előtt, Istennel, Isten szerint! Valódi vagy képzelt nagyság helyébe Sirák fia olyanfajta megalázkodást ajánl, amely mindig visszatér a realitáshoz, amely nem telik el önmagával, terveivel, vágyaival. Milyen különös, hogy az öntelt, magába szerelmes ember esetében a humán tudományok is „sebről” beszélnek, narcisztikus sérülésről, amikor a képzelt nagyságot valaki megbirizgálja, a felfújt hólyagot kipukkasztja – Sirák fia már kétezer évvel előbb azt mondta: „Nincs gyógyír a gőgös ember sebére…”

Nincs gyógyír? Mélybenéző alkattal, folytonos önvizsgálatban élve előbb-utóbb felfedezzük, hogy mindannyian hordozunk ilyen sebhelyeket, kisebb-nagyobb sérülést a szívünk mélyén. Ha valóban nincs gyógyír, hát embertől nincs: sem kicsikart dicséret, megszerzett hírnév, sem másokra hárított felelősség nem tapasztja be ezeket a sebhelyeket, nem egészíti ki ezt a megsebzett, elképzelt teljességet. Azt kell megszeretnie valakinek, akik igazán vagyunk, azt az elrejtett, gyenge, fejlődésre teremtett és fejlődésre váró lényt, akit megtanultunk jól elrejteni, akinek erejében már-már magunk sem hiszünk. És akkor nem is baj, ha ránk köszön az igazság, és talán életünk legfontosabb napja lesz, amikor először vagy újra igazi szeretettel találkozunk.

„Igen nagy az Isten hatalma, tiszteletben tartják az alázatosak.” Ez a kijelentés bizonyára az élet fordulataira, a gondviselés vagy a sors rendeléseire vonatkozik elsősorban. Ezekben is tiszteljük, keressük Isten jelenlétét. Isten hatalma azonban olyan nagy, hogy még a gőgöt is legyőzheti. Segít megszeretni önmagunkat és másokat olyannak, amilyennek ő teremtett.

Évközi 22. vasárnap, C év

Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 22. vasárnapra

 

 

29 augusztus 2019, 17:41