Aleppo – fény a romok között – kerekasztal beszélgetés Szíriáról a Rimini Meetingen

Varga János atya - Rimini

Köszöntöm a Vatikáni Rádió kedves hallgatóit a Rimini Meetingről!

A találkozó középpontjában idén, mint ország Venezuela áll. Az olaszokat és a Meeting szervezőit különös szimpátia köti ehhez a néphez. Ez világ legszegényebb országa, ahol a lakosság 87 %-a teljes szegénységben él, az államadóság pedig hatalmas. Marinellys Tremamunno „Venezuela – az újrakezdés képessége” című dokumentumfilmjének bemutatóján elhangzott: „Venezuela elsüllyed a nyomorban, de a legfőbb szegénység a remény hiánya".

A találkozó zenei szignálja, amely naponta többször is felhangzik, arról a sikerlemezről való, amelyet venezuelai zenészek készítettek, az olasz Itaca kiadó megrendelésére. Ez a zenekar, amely a Munka és Személy nevű alapítvány segítségével működik, szintén vendége a találkozónak, csütörtök este adtak nagysikerű koncertet. A munkát éneklik meg, mert a venezuelaiak munka közben gyakran énekelnek. E dalokból a nép minden nehézsége ellenére árad az életöröm és a remény. Mert a muzsika, mint a munka is a szeretetből fakad - mondják.

Andrea Monda, az Osservatore Romano nyolc hónapja hivatalban lévő új lapigazgatója és Alberto Savorana a Comunione e Liberazione (CL) egyházi mozgalom szóvivője folytatott kötetlen pódiumbeszélgetést a Meeting 5. napjának délelőttjén. A Szentszék napilapjának igazgatója, kinevezéséig hittant oktatott. 2018 nagyböjtjében tanítványai írták a Pápa Colosseum-beli keresztútjának a szövegét.

A kérdésre: hogyan változott meg az életed attól, hogy akire tisztelettel nézel, kihívást intézett hozzád? azt válaszolta: „nem tartottam magam alkalmasnak, és erősen vívódtam, de arra jutottam, hogy nem lehet nemet mondani, ha Ferenc pápa engem választ. A nevem azzá vált, akit néztem” – fogalmazott a lapigazgató.

Savorana abból kiindulva, hogy meg kell keresztelkedni a valóságban, mert a valóság az a közeg, amely segít az utunkat járni, idézte Jean Guitton-t: "ésszerű az, aki a saját értelmét alárendeli a tapasztalatnak." Ez szabadíthat meg például az előítéletektől is. Mit gondolsz erről? " Monda így válaszolt: „amint a keresztségben, elmerülünk, azaz meghalunk, hogy újjászülessünk, az értelemmel is így kell lennie, hogy ragaszkodjon a valósághoz, a dolgok igazságához.”

A Meeting mottójával kapcsolatban a lapigazgató elmondta, hogy számára sokat jelent ez az idézet. Azt is, hogy a végső dolgok, a végcélunk felé irányítjuk a figyelmünket, arra koncentrálunk… Azzá válunk, amit nézünk. Fáradságosan kell nevelni a látásmódunkat. Figyelni, fixálni a tekintetünket, csodás szó ez, fixálni valakit, valamit, de nem negatív értelemben. Észre kell venni a kicsi csodákat, nézni, inni őket a tekintetünkkel, mert azok adják meg a lehetőségét, hogy csodálkozzunk.

Végül a sajtószóvivő részéről elhangzott két idézet Don Giussanitól és Ferenc pápától, amelyek a hitnek és az emberségnek a közös tapasztalatából fakadnak:

„A sajátos cél egy újságíró küldetésében a nyitás kell legyen szavak és szavak között, vagy a szótagokban, amennyire csak lehet megnyitni egy teret, ahogyan ablakot nyitnak a jó levegőnek, az igaz értelemnek, megteremteni a lehetőségét, hogy a dolgok valódi értelme felismerhetőbb és elfogadhatóbb legyen. Az újságíró létrehoz egy helyet a jelenvaló legigazabb megmutatására” - fogalmaz Giussani egy kiadatlan szövege.

„A kimondott szavak igazságát gyümölcseiről tudjuk felismerni, abból, hogy vitákat keltenek, megosztást okoznak, rezignációt váltanak ki, vagy ehelyett lelkiismeretes és érett utánagondolást, építő párbeszédet, gyümölcsöző tevékenységet” – olvashatjuk Ferenc pápa üzenetében, amelyet a tömegtájékoztatás 52. világnapjára adott ki. „A hamisság elleni legjobb ellenszert nem stratégiák, hanem a személyek jelentik, olyan emberek, akik mentesek a mohóságtól és ezért készek meghallgatni és az őszinte párbeszéd erőfeszítésein keresztül segítik az igazságot napvilágra kerülni. Személyek, akik a jó vonzásában készek a felelős nyelvhasználatra.” (Ferenc pápa üzenete a tömegtájékoztatás 52. világnapjára – 2018)

Aleppo – fény a romok között:

George Abou Khazen, Aleppo Apostoli Vikáriusa a remény sok jeléről beszélt. Felidézte: az iszlámban nincs örökbefogadás, ám ott nagyon sok az árva gyermek, ezért ő javasolta, hogy vezessék be, ami bizonyos feltételekkel, törvényi szabályozással, meg is történt. Többek között elmondta: tanúságtételünk által jönnek rá, kik vagyunk, és hogy sok közös pont van. Hitbéli kérdésekben, tanításban nem érdemes fáradozni, ezek olyanok, mint két párhuzamos világ, nincs közös pontjuk. De az emberség, a család, a béke és még sok téma közös.”

A tapasztalat az, hogy az erőszak hívei nem csak keresztények és muszlimok között rontották meg a kapcsolatot, hanem muszlimok és muszlimok között, apák és fiak között is.

Videón kapcsolódott be a beszélgetésbe Mahmoud Akkam aleppói főmufti. A távolból közvetített kép sajátossága volt, hogy mivel a ferences központból beszélt, feje fölött a San Damianó-i kereszt győzelmes Krisztusa látszott. Akkam elmondta: „az extremizmus betegség, nemcsak vallási értelemben, hanem a humanizmus szintjén is. A szélsőségesség ellentéte a moderáltság, keresni az igazság megvalósítását, az igazságosság alapján mindenkinek megadni a jogait, az értelmet egészséges módon használni. Az extremizmus nemcsak az iszlámra, hanem minden vallásra, az egész emberiségre veszélyes” – hangsúlyozta.

Firas Lutfi ferences, az aleppói ferences gondozó központ vezetője elmondta:

„A romok között emberek laknak, főleg nők és gyerekek. Mint ferencesek, mint Egyház két lehetőség volt: bezárkózni, mivel úgysem tudunk mit tenni ennyi baj közepette, s kint mindenki muszlim, a másik, hogy menjünk, segítsünk… mint az irgalmas szamaritánus. Többet kapunk, mint amit adunk, emberséget, sokszor szenvedéssel teli emberséget, ami azonnali beavatkozást igényel. Tanuljuk a türelem kitartását, és az üzenetet, hogy mindannyian testvérek vagyunk. A rossz a baj közelebb hoz minket egymáshoz, megerősíti, hogy valóban testvérek vagyunk a vallási és egyéb eltérések ellenére.

Döntsétek el magatok, hogy jobb-e bezárkózni a kis világunkban, vagy érdemes-e kockáztatni, hogy növekedjünk emberségünkben, lelkünk békességében” – fejezte be Firas Lutfi ferences.

Binan Kayyali az aleppói ferences gondozó központ pszichológusnője, aki művészeti terápiával segíti a rászoruló gyermekeket, és komoly eredményeket ért el ezen a téren elmondta: A háború évek alatt kialakult struktúrákat semmisített meg, testi és lelki értelemben egyaránt pusztító volt, a gondolkodásmód sérült hosszútávon az ott élőkben, a személyiségük, az ambícióik, a remény veszett el.

Zárásként elhangzott: „A békét építeni mindennapos feladat. Jó volt hallani keresztény és muszlim embereket, akik a szenvedés szír tengerébe egy csöpp szeretetet juttatnak.”

A csütörtök esti színházi előadás az a világon már sok helyütt bemutatott monodráma volt, amely Adrien Candiard: Pierre és Mohamed című könyvéből készült. A történet Pierre Claverie Algériában működő katolikus püspök és a 20 éves Mohamed Bouchikhi muszlim fiúról szól, akiket együtt öltek meg 1996-ban. Egy barátság, ami tanúságtétellé vált, mert megmutatja a leglényegesebb igazságot, hogy a termékenység gyökere ott van az egyszerű ragaszkodásban ahhoz, amit igaznak és hitelesnek ismerünk meg, és ez - mint ebben az esetben is - két vallás közötti párbeszéddé válhat.

Varga Jánost hallották Riminiből. Dicsértessék a Jézus Krisztus!