Cerca

Vatican News
P. Szabó Ferenc és Somogyi Viktória a Vatikáni Rádió stúdiójában P. Szabó Ferenc és Somogyi Viktória a Vatikáni Rádió stúdiójában 

Találkozás az élő Istennel - P. Szabó Ferenc sorozatának 5. (befejező) része: Ez a mi hitünk (Hitvallás)

Napjainkban keresztény körökben, teológusok és lelkipásztorok ajkáról egyaránt elhangzik: A kereszténység nem világnézet, tanrendszer, hanem spirituális út, hogy találkozzunk Jézus Krisztussal, aki maga Út, Igazság és Élet. Van ebben igazság, ha a kijelentés nem kizárólagos, tehát ha így fogalmazzuk: a keresztény hit találkozás Jézus Krisztussal, de ennek a hitnek tartalma is van, amit a Krédóban, Hitvallásban rögzített az Egyház.

P. Szabó Ferenc - Vatikán

Ferenc pápa egyes kijelentéseit is – e kérdésben is - egyoldalúnak találhatják azok, akik nem ismerik teljes tanítását. Példának idézem az egyik olasz napilapnak (2018-ban) adott nyilatkozatát.[1]„A kereszténység nem egy követendő eszmény, nem egy elfogadandó filozófia vagy alkalmazandó erkölcs, hanem mindenekelőtt találkozás Jézus Krisztussal, aki fivéreinek és nővéreinek testében ismerteti fel velünk jelenlétét. A Szentírás folyamatosan a legalizmus és a külsőség felülmúlására hív, hogy az evangélium szívéhez vezessen minket: »Valahányszor ezeket tettétek akár csak eggyel is legkisebb testvéreim közül, velem tettétek.« A testvér teste Krisztus teste, aki itt és most megmutatkozik előttem! Menni kell megtörni a kenyeret az éhezőkkel, gondozni a betegeket, az öregeket, azokat, akik semmit sem tudnak viszonzásul adni, de szó szerint semmit…”

Kétségtelenül az elmúlt öt évben az Argentínából jött pápa számtalan megnyilatkozásában - látszólag egyoldalúan (a tantételek és az igazságosság szempontjait homályban hagyva - Isten irgalmas szeretetének üzenetét és az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit hangsúlyozta, mert irgalmas szamaritánusként sorsközösséget vállal szenvedésektől sújtott embertestvéreinkkel. (Az egyházat tábori kórházhoz hasonlította!)

De pápasága nagy buzdításaiban, enciklikáiban mindig ügyelt a katolikus tanítás teljességének bemutatására. Mindjárt szolgálata elején Az Evangélium öröme - kezdetű programdokumentumában kiegyensúlyozottan kifejtette az evangéliumi üzenet igazságainak hierarchiájára vonatkozó zsinati tanítást, a kellő hangsúlyok alkalmazását a lelkipásztorkodásban.

Az igazságok hierarchiája

Ferenc pápa is „Kilépő egyházról”, missziós egyházról beszél, amelynek elsődleges hivatása: hirdetni az Örömhírt mindenkinek mindenütt (Evangelii gaudium =EG 20-23). „Az összes kinyilatkoztatott igazság ugyanabból az isteni forrásból ered és ugyanazzal a hittel hisszük azokat, de néhányuk fontosabb ahhoz, hogy közvetlenebbül juttassuk kifejezésre általuk az evangélium szívét. Ami ebben az alapvető magban felragyog, az nem más, mint Isten üdvözítő szeretetének a szépsége, amely a meghalt és feltámadt Jézus Krisztusban került kinyilvánításra. A II. Vatikáni zsinat ebben az értelemben tanította, hogy ’a katolikus tanításhoz tartozó igazságoknak hierarchiájuk van, mert nem azonos módon kapcsolódnak a keresztény hit alapjához’ (UR 11) Ez érvényes mid a hit dogmáira, mind az Egyház tanításának egészére, beleértve az erkölcsi tanítást is.” (EG 36)

  Következésképpen az igehirdetésben/lelkipásztorkodásban a keresztény eszmény harmonikus teljességét kell szem előtt tartani úgy, hogy „egyetlen igazságot sem tagadunk. Nem szabad megcsonkítani az evangéliumi üzenet épségét.” De megfelelő arányosságnak kell érvényesülnie: figyelembe véve az igazságok hierarchiáját a helyzeteknek, befogadó közönségnek megfelelően hangsúlyozni a lényeget. „A keresztény erkölcsi prédikáció nem sztoikus etika. Több, mint aszkézis, ám nem puszta gyakorlati filozófia, és nem bűnök és tévedések katalógusa. Az Evangélium mindenekelőtt arra hív, hogy válaszoljunk Istennek, aki szeret és üdvözít minket, felismerve őt másokban, és kilépve önmagunkból, hogy mindenki javát keressük. Semmilyen körülmények között nem szabad elhomályosítani ezt a meghívást! Minden erény a szeretet ezen válaszának a szolgálatában áll.” (EG 39; vö. EG 160-162)

Apostoli Hitvallás

Az első századok keresztényei a keresztségkor vallották meg hitüket az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben. Az Apostoli Hitvallás alapformái a II. és a III. században alakultak ki. A Szentháromságot megvalló forma a Máté ­evangélium befejező verseire megy vissza: „Én kaptam minden hatalmat a mennyben és a földön. Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében, és tanít­sátok őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek” (Mt 28,18–20).

A keresztségkor a hitjelöltnek ezt a három kérdést tették fel: „Hiszel-e Istenben, az Atyában, a Mindenhatóban? - Hi­szel-e Jézus Krisztusban?... - Hiszel-e a Szentlélekben...?” S a hitjelölt (katekumen) mind a három kérdésre így válaszolt: „Hiszek!” (credo) Ezután következett a három­szori alámerítés.

A második kérdést/hitvallást, amely Krisztusra vonatkozik, elég korán továbbfejlesztették, - kibontották a megváltás tit­kát: Jézus megtestesülése, szenvedése, halála és megdi­csőülése az üdvtörténet lényegét foglalja össze. Majd pedig a Szentlélek műve, az Egyház és a keresztény hívő jö­vője is helyet kapott a hitvallásban.

A Szentháromság művére utaló hármas tagoltság a nyugati, pontosabban a római eredetű hitvallásra jellem­ző. A keleti egyházakban inkább a krisztológiai szem­pontok domborodnak ki. Ezek a keleti hitvallások vál­tozatosak: az üdvtörténet egyes mozzanatait jobban rész­letezik, ezen kívül a metafizikai és a kozmikus távlatok is erősebb hangsúlyt kapnak. Világosan kifejezésre jut pl. a teremtés és a krisztológia kapcsolata.

A nyugati és a keleti hitvallások sokszor együtt létez­nek, és egymást befolyásolják. Egy-egy helyi egyház li­turgiája – a keresztség és az eucharisztia ünneplése ­is sajátos színt ad a hitvallásoknak vagy hitszabályoknak. Az eretnekségek jelentkezésekor az egyetemes zsinatokon definiálják a katolikus hitet; így a hit megfogalmazásai egyetemes tekintélyt kapnak. A hitviták nyomot hagynak a hitvallásokban.[2]

A hitaktus és a hittartalom szorosan összefügg

Henri de Lubac SJ, az Apostoli Hitvallás történetét és szerkezetét elemezve, valamint a keresztény hit sajátosságáról írt tanulmányaiban[3], ismételten hangsúlyozza: hitünk nem elvont igazságok rendszere, hanem a Jézus Krisztus Személyében, szavaiban és tetteiben összefoglalt kinyilatkoztatás, üdvtörténet, amelyet a hármas tagolású Krédó rögzített. A hitaktus válasz a Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott és megszerzett üdvösségre, és így részesedés az isteni életben a hit, remény és szeretet megélése által. A hitaktus és a krédóban kifejezett hittartalom elválaszthatatlanok; éppen a Krédó ágazatai határozzák meg a keresztény hit sajátosságát.

  A hitvallásban összefoglalt kinyilatkoztatást, üdvösségtörténetet kell az igehirdetésben „elbeszélnünk”, ezt kell megélnünk, erről kell tanúságot tennünk más vallások hívői és a hitetlen világ előtt. Ezért állítottam: a kereszténység nem csupán spirituális út, valamilyen istentapasztalat tapogatódzó keresése (ha kezdetben ez is), mert a teljesebb keresztény hitnek van célja és tartalma: Jézus Krisztus az Igazság és Élet, a Szentháromság és az egyetlen Üdvözítő megvallása és életközösség Vele a Szentlélek által éltetett Egyházban.

Egyház és Eucharisztia

   A keresztségi hittel már beoltattunk Krisztus Testébe, az Egyházba. Már a megkezdett örök életet éljük. „Gratia est semen gloriae”: A kegyelem a dicsőség magva. Jézus Krisztus Isten Ős-szentsége, az Egyház pedig Krisztus misztériumának  alapszentsége, amely a hétszentségben kivirágozva megjeleníti a húsvéti misztériumot. Különösen is az Eucharisztia ünneplésében, a szentmisében történik a húsvéti misztérium hathatós megjelenítése, üdvösségünk beteljesedése: opus redemptionis nostrae exercetur. Az Eucharisztia építi/növeli az Egyház testét, és az eucharisztikus testből táplálkozó hívőközösség átalakulva előkészíti a humanizált világot (a nagy ostyát) a végső átalakulásra, megújulásra, amelyet a feltámadt Krisztus Lelke visz véghez (1Kor 15).

   A II. vatikáni zsinat szerint (LG 8 és 9) az Egyház – kettős arcával - Isten újszövetségi népe, amely „vándorolva járja útjait; a világ üldözi, Isten vigasztalja; az Úr keresztjét és halálát hirdeti, amíg el nem jön (1Kor 11,26). Megerősíti a feltámadott Úr ereje, hogy külső-belső bajait és nehézségeit türelemmel és szeretettel legyőzze, és a valóságnak homályos képével ugyan, mégis hűségesen kinyilvánítsa a világban Ura misztériumát, amíg végül is az meg nem mutatkozik teljes világosságába.”

A mindennapok misztikája

    Ferenc pápa legutóbbi, Örüljetek és ujjongjatok k. apostoli buzdítása,– megmutatja az életszentség egyszerű evangéliumi útját. Miután megvilágította a nyolc boldogság evangéliumi ösvényeit, Máté 25. fejezete alapján felidézi az utolsó ítéletet (96–103). Így vezet rá a minden kereszténynek ajánlott „mindennapok misztikájára”. Az igazságos és irgalmas Bíró, a dicsőséges Krisztus aszerint állít bennünket jobbjára, vagy baljára, hogy földi életünk során felismertük-e Őt legkisebb testvéreiben: „Amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek”.

Szabó Ferenc sorozatának 5. része

 

[1] Legutóbb 2018. május 25-én a L’Eco di Bergamo című napilapnak adott interjúban:

http://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-exkluziv-interjuja-nyugati-keresztenyseg-is-megujulhat

[2] Minderről bővebben: H. de Lubac, La Foi chrétienne, Essai sur la structure du Symbole des Apôtres, Aubier, Paris, 1969; - J.N.D. Kelly, Early Christian Creeds, Oxford, 1950. – Új kritikai , más tanulmányokkal bővített kiadása: La Foi chrétienne, Oeuvres Complètes, V, Cerf, Paris, 2008, 431-433.

[3]

16 július 2019, 14:13