2019.07.22 pellegrinaggio Ezechiele Ramin 2019.07.22 pellegrinaggio Ezechiele Ramin 

Amazónia: zarándoklat az őslakosokat védő, 1985-ben megölt P. Ramin elmékére

Több mint 500-an vettek részt az Isten szolgája P. Ezechiele Ramin emlékére szervezett zarándoklaton Rondolandiában, Brazília Mato Grosso nevű államában, az amazóniai őserdőben. A fiatal komboniánus misszionáriust 1985-ben gyilkolták meg Amazóniában.

Somogyi Viktória / Benedetta Capelli – Vatikán

„Úgy tűnt, hogy csak a miénk, de most megértjük, hogy az egész egyházé, amelynek odaajándékoztuk. Add, hogy Ezechiele, nyájad pásztorának halála hozzon gyümölcsöt az ő földműveseinek oly módon, hogy elnyerjék a valódi emberi méltóságot egy tisztességesebb és igazságosabb társadalmi rendben.” Így hangzott a hívek könyörgése, amelyet Paolo Ramin, a misszionárius testvére olvasott fel Ezechiele atya temetésén 1985-ben. Hatalmas földekkel rendelkező birtokosok ölték meg a 33 éves szerzetest.

A nincstelenek jogaiért folytatott küzdelemnek szentelte életét

„A földművesek védelmezése közben érte a halál” – nyilatkozta P. Dario Bossi, a brazil komboniánusok elöljárója „Az Egyház és a bányák” elnevezésű hálózat társalapítója. „Ezechiele atya élő emlékét ünnepeltük meg. Az őslakos népek jogai ma még inkább veszélyben vannak, mint korábban. A földet kizsákmányolják, az Amazonas-őserdőt tönkretették és porig égették ezen a részen azok, akik meg akarják szerezni maguknak ezeket a földeket. Ezechiele élénken él a közösségek ellenállásában, a nevelési és az agroökológiai projektekben, amelyek a nevében születtek meggyilkolása után” – hangsúlyozta P. Bossi.

Ezechiele atya vértanúsága

„Az elmúlt hónapokban több mint 200 brazil püspök írt levelet Ferenc pápának közgyűlésük során. Azt kérték, hogy az egyház ismerje el Ezechiele atya vértanúságát, mert a megölt szerzetes viszonyítási ponttá válhatna az egyház útja számára Amazóniában. Rondolandiában és Cacoalban, ahol a papot meggyilkolták, Isten népe az Amazóniával foglalkozó szinódus egyik atyját látja Ezechiele atyában. Élete és küldetése ugyanis új utakat nyitott meg és ösztönöz továbbra is az egyházban és az átfogó ökológia terén” – mutatott rá P. Dario Bossi, a brazil komboniánusok elöljárója.

24 július 2019, 17:14