Keresés

2017-12-18 Mons. Krajewski 2017-12-18 Mons. Krajewski 

Miniszterelnök és olasz püspökök: állami segítség a földrengés sújtotta templomoknak

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök hétfőn találkozott a földrengés sújtotta közép-olaszországi egyházmegyék püspökeivel a CEI, az olasz püspöki konferencia épületében. A tanácskozás során megegyeztek abban, hogy az olasz állam, a templomok tulajdonosaként 600 templom felújítását vállalja.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán         

A következő tíz nap során jóváhagyják a püspökökkel közösen tervezett és így előirányzott minisztertanácsi tervet – nyilatkozta kedden délben Giuseppe Conte olasz miniszterelnök. Gualtiero Bassetti bíboros, a CEI elnöke kezdeményezésére létrejött találkozón az érintett térségek püspökei kifejezésre juttatták, hogy „távol érzik maguktól az államot és késlekedik az újjáépítés”. Conte miniszterelnök elismerte, hogy végrehajtási szinten a bürokrácia késlelteti a sérült templomok rendbetételét.

A földrengések következtében 3000 templom sérült meg

A rendelet - terv szerint - 300 millió eurót, nagyjából 95 milliárd forintot irányoz elő hatszáz templom újjáépítésére. A földrengések következtében egyébként 3000 templom sérült meg, melyek zömét be kellett zárni és felújítás nélkül tovább romlik az állapotuk. A hiányzó templomok egyrészt nehézséget okoznak a hívek lelkipásztori ellátásában, másfelől pedig az ország kulturális örökségeként hátrányos a turizmus számára – állapították meg a találkozó során.     

04 június 2019, 13:57