Keresés

2019.06.03 Cristian Micaci si rivolge al Papa sul aereo verso Roma dalla RomaniaPOPE-ROMANIA-PLANE 2019.06.03 Cristian Micaci si rivolge al Papa sul aereo verso Roma dalla RomaniaPOPE-ROMANIA-PLANE 

Újságíróként a Szentatya közeléből a romániai pápalátogatásról

Lezárult vasárnap este Ferenc pápa romániai apostoli látogatása. Micaci Cristian, a nagyváradi egyházmegye sajtófelelőse, aki együtt utazott a pápával az újságírók körében visszatért Rómába és beszámolt élményeiről, tapasztalatairól, amelyet a Szentatya kíséretében szerzett. Az interjúban hangsúlyozta, hogy a fontos szakmai tapasztalatok mellett, érzelmekkel teli élményeket és reményt visz haza az út után Erdélybe.

Somogyi Viktória - Vatikán

Ferenc pápa Csíksomlyóra is vezető történelmi útja keretében egy másik történelmi pillanatot is megélhettünk a napokban. Nagyszebenből visszatérőben Micaci Cristian is feltehetett egy kérdést a pápának a repülőgépen tartott sajtótájékoztatóján. Cristian csodálatos élményként írta le a lehetőséget, hogy Ferenc pápa közelében hallgathatta, amint válaszol az újságírók kérdéseire. Szinte nagypapaként mesélt a jelenlevőknek, kifejező gesztusokkal. Időre lesz szüksége, hogy a háromnapos pápai út élményeit és tapasztalatait, ezt az intenzív látogatást feldolgozza.

Cristian a kérdésére adott pápai válaszról elmondta: azt a vonalat folytatta, amelyet útja során képviselt beszédeiben, megnyilatkozásaiban és amelyet válaszában neki összegzésként megismételt. A pápa látogatása után a helyzet alakulásáról alkotott véleményére volt kiváncsi a nagyváradi egyházmegye sajtósa. A Szentatya arra buzdított, hogy fogadják el egymást olyannak, amilyenek és haladjanak tovább előre az úton. A pápa ebben a meggyőződésében rendíthetetlen, komolyan gondolja álláspontját még akkor is, ha a látogatás során apróbb negatív jeleket is tapasztalt. Kérte, hogy keressék az egymás felé vezető utat és járjanak együtt ezen az úton.

Az erdélyi Mária Rádió tudósítója szinte könnyekig meghatódott, amikor a sajtótájékoztató végén spontán módon Ferenc pápa még két dolgot el akart mondani az újságíróknak. Ebből az első annak a benyomásának a megosztása volt, amelyet a Marosvásárhelyről Csíksomlyóra vezető útján szerzett. Többször megismételte az újságíróknak, hogy még sosem látott ilyen szép vidéket, mint amit az erdélyi autóútján tapasztalt. Teljesen lenyűgözte Erdély szépsége.

A balázsfalvi boldoggáavatás során mondott homíliájában Ferenc pápa utalt a Tordai vallásbékére, amelyet a település magyar nevével említett.

A pápa pozitívan értékelte a romániai születési arányokat, amelyekkel egyelőre nincsenek problémák. Megtalálta azokat a pozitív elemeket a helyi valóságban, amelyeket érdemes hangsúlyozni és amelyekkel bíztatni, bátorítani tudja az ott élőket, katolikusokat és nem hívőket egyaránt. A közjó érdekében érvényesítsék ezeket az értékeket - kérte a pápa.

Micaci Cristian az újságírói csoportról, akikkel együtt követték a pápa útját, elmondta, hogy nagyon jó volt az együttműködés az RTL Klub magyar képviselőivel, román kollégáival és a többi nemzetközi újságíróval is. Igyekezett segíteni nekik jobb összképet kialakítani a helyi valóságról és háttérképet nyújtani számukra.

A pápai útról fontos szakmai tapasztalatokat visz haza Erdélybe. Sokat tanult a nagy hírügynökségek munkatársaitól, tanulmányozta munkamódszereiket, mit vesznek át és hangsúlyoznak ki egy adott eseményből. Ezentúl számos érzelemmel telített élménnyel tér még haza, amelyek közül kiemelkedik elsősorban a csíksomlyói pápai szentmise. Lenyűgözte, hogy elment egy Péter utód a magyarok szent kegyhelyére és megerősítette a híveket hitükben. Reménnyel tér vissza Erdélybe, hogy az a mag, amit most Ferenc pápa elvetett, majd gyümölcsöket hoz és a romániai hívek tudják kamatoztatni.

Stúdióbeszélgetés Micaci Cristiannal a pápai út tapasztalatairól
03 június 2019, 18:02