2019.05.15 Burkina Faso 2019.05.15 Burkina Faso 

Burkina Faso: nő a félelem az egyház elleni újabb támadások miatt

Továbbra is nagy a feszültség a helyi katolikus egyházban, amely az elmúlt néhány napban két támadást is elszenvedett. Ezek következtében egy pap és kilenc hívő vesztette életét. Növekszik a keresztények körében a félelem.

Somogyi Viktória / Elvira Ragosta – Vatikán

„A helyzet egyre súlyosabb. Nem tudjuk, hogy kik a támadások elkövetői, de világos, hogy vallási célzattal vitték végbe bűntetteiket.” Így fogalmazott Théophile Nare, Kaya püspöke a Szükséget Szenvedő Egyház jótékonysági szervezetnek nyilatkozva. Hétfőn a nyugat-afrikai Burkina Faso északi részén, Zimtenga körzetben, Singa nevű faluban követtek el támadást a keresztények ellen. A Fides missziós hírügynökség értesülései szerint a katolikusok egy körmenetben vettek részt falujukból 10 km távolságra fekvő Kayon település felé. Egy szobrot vittek vissza a helyi templomba, amikor fegyveresek tartóztatták fel őket. A terroristák szabadon engedték elmenni a gyermekeket, de négy felnőttet a helyszínen meggyilkoltak és összetörték a szobrot. Ugyanebben a térségben május 12-én, vasárnap dzsihadisták végeztek egy plébánossal és öt hívővel a szentmise során Dablóban. Április 28-án, vasárnap pedig egy szertartás során meggyilkoltak egy protestáns lelkészt és öt hívet.

A Szahel-övezetben jelenlevő dzsihadisták hajtják végre a támadásokat

Andrea De Georgio, független olasz újságíró szerint, aki nemrégiben tért vissza Burkina Faso-ból, a támadások mögött biztos, hogy a szaheli dzsihadista csoportok állnak, akiknek a legfőbb bázisa a szomszédos Maliban található. Három év óta átléptek a Burkina Faso-i határon és aktívan jelen vannak az ország északi és keleti vidékén. „Legfőbb célpontjaik a keresztény, a katolikus csoportok, mert az iszlám eltorzult értelmezéséből fakadó dzsihadista felfogásuk szerint más vallások hívei nem érdemlik meg a tiszteletet. A muzulmánokra is lesújtanak, mert úgy gondolják, hogy letértek az általuk helyesnek tartott útról” – tette hozzá az olasz újságíró.

15 május 2019, 18:35