Csillagos ég Csillagos ég 

Ígéret Ábrahámnak - Martos Balázs atya elmélkedése Nagyböjt 2. vasárnapjára

Isten bőkezű, felfoghatatlanul bőkezű és gazdag. Amikor a választott nép ősatyjának, Ábrahámnak történetét olvassuk, egyfelől az ősatya megpróbáltatásai, nehézségei ragadnak meg minket, azok az egyre feszültebb helyzetek, amelyekben bizonyítania kell hitét. Másfelől azonban mindezek az események Isten ígéretének újabb és újabb jelzései, elmélyítései. Ha Ábrahám drámáját mai szemmel nézzük, szinte az az érzésünk, ő maga evez egyre mélyebbre Isten titkában, ő maga szeretne egyre többet látni abból az életből, amelyet neki Isten szán.

A Teremtés könyvének 15. fejezetében Ábrahám már elindult, már úton van az ígéret földje felé. De még nincs saját fiúgyermeke, még kevésbé valódi örököse, feleségétől, Sárától született fia. Amikor Isten ígéretről beszél neki, kissé rezignáltan válaszol: semmi sem tűnik értékesnek, ha ezt az egyet, az életet jelentő utódot nem láthatja és nem is remélheti. Vasárnapi olvasmányunk első nagyszerű pillanata, amikor Isten ennek a csalódott, lehajtott fejű, földhöz szegezett tekintetű embernek azt mondja: „Nézz föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha ugyan meg tudod őket számolni. Ilyen lesz a nemzetséged.” Isten többet kér, de még sokkal többet ígér és ad. Megszámlálhatatlan lesz Ábrahám utódainak serege, mint a csillagoké, a végtelenbe vesző, titokzatos és fénylő. Nem tudsz olyan nagyot gondolni és kérni, amilyet Isten neked álmodott.

Ábrahám pedig hitt az Úrnak, s így lett igazzá Isten előtt. Így lett mintája az ószövetségi jámborságnak, hiszen igazzá lenni, igaz embernek lenni itt elsősorban ezt jelentette: békességben járni Istennel, bölcs és szép életet élni, várni Isten ígéreteinek beteljesedését, néha a világi lehetőségek kárára is.

A történet folytatása egy szövetségkötési rítus korai leírása, amely egyben az istenjelenés formai szabályainak is megfelel. Isten megerősíti Ábrahámnak tett ígéretét, amelyet majd a szakasz végén is újra hallunk, s amelynek lényege, hogy neki adja a földet, ahol él. Isten be is mutatkozik az ígéretben, elkötelezi magát, abban ismerhető fel a kiléte, hogy meghívta és eddig elvezette Ábrahámot. „Én vagyok az Úr, aki kihívtalak a káldeai Úr városából…” Ábrahám viszont jelet kér, mint Gedeon vagy Keresztelő János szülei, vagy bizonyos értelemben Mária is, az angyallal beszélgetve: „Hogyan történik ez…?” „Miből tudom meg…?”

Mintha az éjszaka álmai és a nappali józanság és mérlegelés váltakozna. A csillagos égbolt alatt Istennel beszélget Ábrahám, azután nappal azon töpreng, lehet-e övé az Isten ígérete. Isten szavára mégis előkészíti az áldozati állatokat, ezután mély álom zuhan rá, amelyben a szövetség Istene megnyilatkozik. A szövetségkötés rituáléját sokféle módon lehetne értelmezni, annyira idegen, annyira különös, ahogy Ábrahám állatokat vág ketté, ahogy ragadozó madarakat kell elűznie. Miféle ragadozók fenyegetik az Istennel kötött szövetség jeleit, miféle mélységes álom az, amelyben Isten cselekszik és megnyilvánul, miféle kapcsolat az, amelyet állatok tetemei között áthaladó kemencének és fáklyának kell jelképeznie? A szövetségkötés logikája, amely a rítusban megmutatkozik, hogy a szerződő felek együtt mennek át a levágott állatok között, s ezzel kifejezik, velük is így történjen, ha nem tartják meg ígéretüket (vö. Jer 34,18). A kemence és a tűz Istent jelképezi. Ábrahám nem lépdelhet együtt Istennel fizikailag – álmában, kiszolgáltatottságában mégis az ő cselekvő jelenlétét sejti meg.

Ábrahám álma Isten ígérete, a fiú ígérete, a szövetség és összetartozás ígérete. Nagyböjt 2. vasárnapján a színeváltozás evangéliumát olvassuk. A Fiú itt saját haláláról beszél Mózessel és Illéssel, az új és örök szövetség beteljesedéséről, amely benne emberként az emberek javára köttetik. Súlyos tudás ez – álom nehezedik Péterre és társaira is. Egyszer majd ők is átjutnak a szenvedés kohóján. Majd hisznek minden ígéretben, amelyet Isten esküvel ígért.

Nagyböjt 2. vasárnapja, C év

 

14 március 2019, 18:50