Cerca

Vatican News
2019.03.27 Intervista a card. Erdo Peter sul Congresso Eucaristico Internazionale di 2020 a Budapest Erdő Péter bíboros a Pápai Magyar Intézetben  

Interjú Erdő Péter bíborossal az eucharisztikus kongresszus vatikáni megbeszéléseiről

Március 26-án kedden Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek tanácskozást folytatott a Vatikánban a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságával, amiről rádiónk mikrofonja előtt nyilatkozott.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán      

Bíboros úr, nagyjából a fele útján tart az előkészület a 2020-as Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Már vissza lehet tekinteni, már van mit kiértékelni és még sokat lehet tenni. Például Rómában, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságával tárgyalni, mint éppen most…

Több is már, mint a fele az eltelt időnek, majdnem háromnegyedénél tartunk. Kétségtelen, hogy a Pápai Bizottság, amelynek az ülésére most jöttünk, nagy érdeklődéssel hallgatja, hogy milyen  lépéseket tettünk eddig, hogy milyen teológiai és lelkipásztori koncepció mentén haladunk és mik lesznek a konkrét programok, mert most már ez is kezd kirajzolódni. Örömmel nyugtázzák a kulturális és a lelkipásztor ajánlatok sokféleségét. Nagy figyelemmel készülnek a kongresszust megelőző héten a teológiai konferenciára, mert ezt is nagyon fontosnak tartják. Örülnek nagyon, hogy olyan pasztorális kezdeményezések is vannak most az előkészítés során, mint a missziós keresztnek a körútja nemcsak Magyarországon, hanem a szomszédos országokban is. Azt hiszem, hogy igen fontos kezdeményezés az, ami most a plébániáinkon halad. A mi egyházmegyénkben például meghirdettük az „Újraépítve” című amerikai könyv alapján a plébániáknak egyfajta újragondolását, ami nem azt jelenti, hogy átszervezzük a plébánia hálózatot, hanem elsősorban azt, hogy az egyes plébániák életét abból a szempontból gondoljuk, át, hogy mennyire tudnak missziós jellegűek lenni, mennyire tudnak a vallástól eltávolodott, vagy a többé-kevésbé érdektelenné ált emberek felé vonzó meghívó erővel fellépni. Ebben a tekintetben pedig döntő fontosságú a vasárnapi Eucharisztia, a szentmise kérdése. Vagyis hogy ne csak azt keressük, hogy mi mikor érezzük jól magunkat egy-egy szentmisén, hanem azt, hogy ha valakit behívunk – aki rég nem volt már, vagy nem szokott járni –, őt milyen élmény fogadja. Ne az legyen az első benyomása, hogy „ide pedig többet nem jövök el”, hanem közeledjen a közösség felé, találja meg a kapcsolatot, érezze magát otthon, de ehhez, az egyházi zenétől a liturgia előkészítésén keresztül a külső körülményekig nagyon sok mindennek változnia kell. Perszer plébániánként más és más az adottság, de teendő az van mindenütt. Ezért gondoltuk most, hogy a papi továbbképzések, az egyházközségi világi vezetőséggel való találkozások témájául is ezt választjuk a következő évre. Ez meg is kezdődött már az előző papi rekollekció (találkozó) során Esztergomban és Budapesten.

A másik fontos dolog, hogy a szentségimádás gyakorlata terjed. Ez bizonyos tekintetben új jelenség, egy posztmodern jelenség. Gyerekkoromban azt hittük, hogy ez egy nagyon szép régi ájtatossági forma. Később arra is gondoltunk, hogy talán majd kimegy a divatból. Ehelyett ma megint azt kell hangsúlyozni, amit a II. Vatikáni Zsinat tett, hogy az elsődleges mégis csak az eucharisztikus ünneplés, tehát maga a szentmise, hiszen ebből fakad a Szent Jelenlét és ebből fakad, hogy tudunk Eucharisztiát őrizni a tabernákulumainkban is. Azonban a fiatalok és nem csak a legfiatalabbak körében terjed egy olyanfajta lelki szomjúság, amire a válasz az, hogy az Oltáriszentség előtt töltenek időt, ott imádkoznak, énekelnek, vagy akár csöndben szemlélik a kitett Oltáriszentséget. Egy olyan audio-vizuális és érzelmi kultúrában, ami itt kezd kialakulni, egészen különleges vonzereje lehet a szentségimádásnak. És ezzel találkozunk most, mint korjelenséggel.

Ezek a fiatalok azért a személyes Krisztus-élményt keresik…                     

Természetesen, de milyen módon keresik az élményt? Úgy tűnik, hogy kevésbé racionális úton és inkább az érzelmi tapasztalásnak a síkján. Krisztus azonban univerzális és Ő az egész emberhez szól. Tehát itt az észnek, a szívnek, az esztétikumnak, a közösségi érzésnek, a zenének, a művészetnek mindennek meglehet a szerepe.

Az Eucharisztikus Kongresszusok római szervező bizottsága tud-e hasznos tanácsokat adni a maga gazdag tapasztalatából merítve?

Természetesen tud és folyamatosan ad is ilyen tanácsokat, most is elhangzott néhány dolog, például a teológiai konferenciával kapcsolatban, hogy ellentétben egyes tapasztalatokkal, fontos, hogy legyenek műhelymegbeszélések is, tehát a résztvevők abba be tudjanak kapcsolódni és így ne csak az előadók szerepeljenek. Egy előadó lehetőleg csak egy előadást tartson, mert így ki tudjuk bővíteni az előadók körét is. Azt hiszem, nem árt, ha a különböző kontinensek teológiai értékei megjelennek. Európából lehet hogy többen jönnek, de más kontinensekről is szükséges előadót hívni. Ez is egy fontos szempont. Jó volt azt is hallani, hogy az adott térségből érkező bíborosok azt a teológust – akire mi gondoltunk, hogy meghívjuk –, nagyra értékelik, egyetértenek azzal, hogy ő jól képviseli a színvonalas teológiát abban a régióban. Aztán hallottuk annak a hírét, hogy milyen nyelveken készül el már a teológiai dokumentum fordítása, nagyobb és kisebb nyelveken. Nagy érdeklődéssel várjuk, hogy jelenjen meg a magyar fordítás, hiszen már le van adva a Szent István Társulatnál és reméljük, hogy hamarosan kézbe vehetjük.

A papság és az elkötelezett hívek érzik-e az Eucharisztiában rejlő páratlan lehetőséget?

Ki hogyan érzi?! A lehetőséget mindenki érzi, hiszen az Eucharisztia nemcsak elméletileg az egész keresztény küldetésnek és vallási életnek a csúcsa és forrása, hanem ténylegesen is az. Ebben a tekintetben például most az elsőáldozás szervezése jelentős ösztönzést adott, hogy gondoljuk át, miként készülünk az elsőáldozásra, hogyan készítjük fel a gyerekeket és a fiatalokat, mi van azokkal, akik felnőtt korukban jutnak el ide, egy differenciált felkészítés jegyében. Azt hiszem, hogy egy jó lendületet ad ez is.

Mire a legfogékonyabb az Isten Népe az Eucharisztia iránt és mi hiányzik egy teljesebb tiszteletből?

Azt gondolom, hogy elsősorban a vasárnapi szentmiséknek a kialakítása, a szentmise bemutatásának egyrészt erőteljesen vallásos jellege, másrészt azért az esztétikai és egyéb színvonal. Itt olyan kérdések is fölmerülnek, hogy milyen a hangosítás, hogy valóban lehet-e hallani, amikor felolvassuk a szent szöveget. Hogy aki felolvassa, felkészült-e vagy pedig csak akkor keresi a szavakat. Nagyon fontos dolog az is, hogy ha esetleg betéved olyan valaki, aki nem jár minden vasárnap, akkor ő érezze azt, hogy szeretettel fogadják. Talán lehetőleg már a templom előcsarnokában legyenek olyan önkéntesek, akik megszólítják az embereket, üdvözlik. Legyen egyfajta kapcsolatépítés. Fontos, továbbá, hogy az Eucharisztia vétele, az áldoztatás méltó módon történjék. Ehhez lehet, hogy újra meg újra ismételten el kell ezt mondani az embereknek, de nem türelmetlenül, vagy kioktató módon, hanem szeretettel, hogyan vesszük méltó módon az Urat. Ma reggel például a Szent Péter bazilikában a magyar kápolnában nagyon örültem, hogy a zarándokok mind szépen áldoztak, ki ajakáldozással, ki a kezét tartva, de mindenki méltó módon.

Az Eucharisztia tisztelete és benne az Úr Jézus imádása sajátosan katolikus vonás. Hogyan lehet valamilyen módon az Eucharisztikus Kongresszust a keresztények közös ünnepévé tenni? 

Mindenekelőtt az ortodoxia ugyanúgy hisz az eucharisztikus jelenlétben, mint a katolikusok. Már az ókeresztény irodalomban azt olvassuk, hogy az átváltoztatáskor, tehát a szentmise központi részében először imádjuk Krisztust, aztán magunkhoz vesszük. Tehát az imádásnak, mindenütt, ahol érvényes szentmisét végeznek, megvan a helye és a tudata. Ebben a tekintetben az ortodoxia is azonos hitet vall a katolikusokkal. Más kérdés, hogy a történelmi formák, az Eucharisztia megőrzésének a módja eltérhetnek természetesen. Nagyon fontos, hogy ha őrizzük az Eucharisztiát, akkor a templom jól kiemelt helyén legyen a tabernákulum. A legújabb római misekönyvnek a szertartási utasításai is hangsúlyozzák ezt, hogy lehet ugyan külön szentségi  kápolnában, de a legjobb, ha a főhajában látható ékes helyen van. Fontos lenne, hogy az örökmécses tényleg erőteljes lánggal égjen, akár elektromos, akár nem, de közel a tabernákulumhoz, ahol tényleg ott van az Oltáriszentség. Hiszen sokan, ha a templom ajtajából ránéznek és ha látják, akkor még ha az üvegajtó be is van zárba napközben, akkor is tudnak ott imádkozni. Ez nagyon fontos. Nagyon jó kezdeményezés, hogy egyre több plébánián van, hogy legalább napközben a nyitvatartás idején van szentségimádás. Esetleg lehet egy külön kápolnában vagy a templom egy meghatározott helyén.        

[ Audio Embed Interjú Erdő Péter bíborossal]        

27 március 2019, 20:24