Keresés

A bencés békefáklya Norciából indul, körben az európai zászlók A bencés békefáklya Norciából indul, körben az európai zászlók 

Indul a 2019-es bencés békefáklya Norciából Krakkóba: Európa találja meg újra lelki gyökereit

Február 23-án, szombaton indul zarándokútjára a „Pro Pace et Europa Una” (A békéért és az egységes Európáért) békefáklya, Szent Benedek szülőföldjéről, Norciából. A fáklya megáll a bencés központokban, érinti Subiaco, Cassino, Krakkó városát, de Auschwitzba is eljut, hogy megerősítse Európa kulturális, társadalmi és lelki összetartozását.

Gedő Ágnes/Marco Guerra – Vatikán

Nursziai Szent Benedek szülőföldjéről indul a fáklya

Szombaton délután fél ötkor a közép-olaszországi Norciában a Szent Benedek-bazilikában gyújtják meg a békefáklyát. A templom súlyosan megsérült a 2016-os földrengés következtében, ezért részben újjáépítik. Február 27-én, szerdán az általános kihallgatáson Ferenc pápa megáldja a fáklyát, ami aztán csütörtökön indul útjára Európába. A földrész védőszentjének tiszteletére a bencés központokban számos kezdeményezést tartanak március hónapban, melyeket Rómában, az Európai Parlament olaszországi székházában ismertettek. A sajtótájékoztatón jelen voltak Norcia, Subiaco, Montecassino polgármesterei (a montecassinói apát) és Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke is.

A lengyelországi állomások és a visszatérés Itáliába

Idén „Benedek fáklyája” Lengyelországból világítja meg a földrészt: Krakkóból, Szent II. János Pál szülőföldjéről, aki annyit tett a világ békéjéért. Az ő pápasága alatt egészült ki a fáklya az egységes Európa mellett a béke célkitűzésével. Idén a lengyel városokat érintve a fáklya megáll az Auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban is, mely az európai emlékezet számára jelentős helyszín. Négy bencés kolostorba viszi el a lángot a fáklya, a krakkói székesegyházban pedig szentmisét mutatnak be tiszteletére.

Március 10-én ér vissza Olaszországba a békefáklya, első állomása Subiaco, majd egy hétre rá Cassino. Innen a három város futói gyalog kísérik vissza Norciába, ahová március 20-án este érkezik meg. A különféle bencés, vallási és civil ünnepségek egy időben zárulnak március 21-én a három olasz városban.

Tajani: Benedek a béke és a munka szentje

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy „Benedek nemcsak szent volt, hanem olyan ember, aki földi aspektusokkal is foglalkozott, mint a béke és a munka, amely nélkül nincs méltóság. Európa megakadályozta, hogy újraszülessenek a pusztító ideológiák, 70 éven át garantálva a békét, a személyt helyezve a középpontba. Az Európai Parlament fölvállalta, hogy támogassa ezt a kezdeményezést, mert különböző szempontokat foglal magába: társadalmi, vallási és turisztikai aspektusokat, és segít újra fölfedezni identitásunkat.

Európa nem pusztán társadalmi-gazdasági, hanem kulturális és spirituális egység is

A norciai polgármester, Nicola Alemanno kiemelte, hogy Európa egységét úgy tudjuk növelni, ha erősítjük kulturális és spirituális gyökereinket. A társadalmi-gazdasági megközelítés nem elegendő. Erősebb, és a mai napig aktuális értékekre kell hivatkozni, amelyeket a bencés üzenet adhat, s amelynek mi letéteményesei vagyunk. Soha nem szabad feladnunk ennek az üzenetnek a terjesztését, eltökélten kell képviselnünk a béke értékeit, amelyért Európa garanciát vállalt. A subiacói polgármester köszönetet mondott Tajani elnöknek, amiért immár harmadik éve az Európai Parlament védnökségével zajlanak a márciusi bencés ünnepségek. A három olasz bencés közösség az európai kultúra bölcsőjét képviseli – mondta.

Végezetül a montecassinói apát, Don Donato Ogliari azt hangsúlyozta, hogy Benedek békeüzenete nyomán vissza kell ültetni az emberek szívébe és elméjébe Európa egységének szándékát.

22 február 2019, 13:19