Korona Korona 

Jeremiás meghívása és küldetése: Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 4. vasárnapra

Isten meghívása a próféta egész lényét érinti, személyes létének minden vonatkozásában: „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt világra jöttél volna, megszenteltelek…” – mondja. Édesanya, anyaméh, születés – világban való létünk legősibb rétegei. Isten meghívása még ezeket is megelőzi, olyan, mint az élet gyökere, vagy mint egy előre kijelölt vezérfonál, amelyre a prófétának csak rá kell találnia, csak bele kell kapaszkodnia, fel kell hozzá nőnie.

Ügyes fotósok olykor megmutatják, ahogy egyetlen vízcseppben, talán fordítottan, talán miniatűrben, de egész környezete tükröződik. Szín, arány és forma mind jól kivehető, ha a képet a nem is tévesztenénk össze a valósággal. Ilyen sűrített igazság, megélesített ábrázolás a prófétai meghívások elbeszélése arról, hogy ki a próféta, hogy milyen az Isten, aki őt meghívja, és hogy mire küldi, kihez küldi. A cél nem egyszerűen egy személyes élmény vagy emlék megfogalmazása, bár a személyes tapasztalat is átviláglik a sokféle további jelentésrétegen, amely gyakran az egész prófétai tevékenység, illetve a választott nép történetének meghatározott időszakával kapcsolatos.

Jeremiás meghívásáról olvasunk a vasárnapi olvasmányban. Ez a meghívás nem kerek történet, nem köthető pontos helyhez, alkalomhoz, és felolvasott részletében nincsenek gesztusok, itt a próféta reakciójáról sem értesülünk. A részlet úgy, ahogy van (Jer 1,4-5.17-19), Isten szólító szavának emléke, amelyet a próféta őriz és közvetít.

Isten meghívása a próféta egész lényét érinti, személyes létének minden vonatkozásában: „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt világra jöttél volna, megszenteltelek…” – mondja. Édesanya, anyaméh, születés – világban való létünk legősibb rétegei. Isten meghívása még ezeket is megelőzi, olyan, mint az élet gyökere, vagy mint egy előre kijelölt vezérfonál, amelyre a prófétának csak rá kell találnia, csak bele kell kapaszkodnia, fel kell hozzá nőnie. A meghívó Isten hatalmas és határozott. Mindent ő tesz: ő alkot, ő ismer, és ő az, aki felszentel, vagyis bevon és beavat saját szentségének terébe, amelynek a próféta mostantól eszköze és hírnöke.

Isten hatalma és határozottsága a próféta számára biztos háttér, de egyben kihívás is. Indulnia kell, minden erejét össze kell gyűjtenie, mint egy harcosnak, sőt, mint egy katonának: „Övezd fel derekad; kelj föl, és mondd el nekik mindazt, amit parancsolok neked.” (vö. Kiv 12,11; Jób 38,3; 40,7; Jer 13,1-11). Isten mintegy a parancsával is igyekszik megerősíteni a prófétát, aki magától még hajlamos lehetne a félelemre, ijedtségre. Ezért szinte meg is fenyegeti: „Ne ijedj meg tőlük, különben én ijesztelek meg.” Itt arra gondolhatunk, hogy az ember nem egészen tehetetlen az érzéseivel szemben: mindig eldöntheti, melyik hangra hallgat azok közül, amelyek a szívét ostromolják. Ami mellett dönt, az pedig erősödik is benne. A szakasz végül Isten ünnepélyes kijelentésével zárul: „Íme, én a mai napon erős várossá teszlek, vasoszloppá és ércfallá az egész országgal szemben…”

Vajon a továbbiakban igazolja e szavakat Jeremiás története? Kettős érzésünk támad. Egyfelől igaz, hogy Jeremiás vállalja a szembenállást, szembefordul az ország vezetőivel, minden alkalmat megragad arra, hogy a királyt a jó útra segítse, de másfelől az is igaz, hogy könyvéből megismerjük számos vívódását, panaszát, ha úgy tetszik, ijedtségét. Vasoszloppá lett? Talán abban az értelemben, hogy előképe lett a szomorkodó Krisztusnak, aki hagyja magát oszlophoz kötözni és megkorbácsolni. Erős várossá lett? Úgy, hogy elszenvedte Jeruzsálem kifosztását, és mégis hirdeti egy új szövetség ígéretét (vö. Jer 31,31), s talán üldöztetésében is beragyogja annak az új Jeruzsálemnek a fénye, amelyet senki ki nem olthat, mert világossága a feláldozott Bárány (vö. Jel 21,23).

Jeremiás sorsa, meghívása és ennek elbeszélése, úgy tűnik, már keletkezésében is többértelmű. Saját, személyes története mellett megalázott népének története is kiolvasható belőle, amely a „nemzetekhez” küldetik. De kiolvasható belőle azé a másik személyé és új népé is, amely az elsőnek sarja, illetve abba beoltatott. Fájdalma, erőssége, megpróbáltatása már Jézusé, és azé a közösségé, amely Jézusban keresi erejét és küldetését.

Évközi 4. vasárnap, C év

Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 4. vasárnapra
31 január 2019, 14:54