Jeruzsálem Jeruzsálem 

Orgonazene a Közel-Keletről – a Szentföldi Kusztódia új CD-je

A milánói Szentföld Kiadó CD-n gyűjtötte egybe a 2014-2018 között évente megrendezett Terra Sancta Orgona Fesztiválon elhangzott előadók muzsikáit. Egy 32 oldalas kisfüzet kíséretében adja közre a közel-keleti és levantei templomokban szervezett koncertek válogatott anyagát. Az előadók között szerepel egy magyar orgonaművész és egyházzenész, Kovács Róbert is.

Somogyi Viktória – Vatikán

Sokféleképpen meg lehet élni a Szentföldet, egyesíteni lakóit és elzarándokolni oda. Egyik módja ennek a zenén keresztül történik. Ezt teszi lehetővé néhány éve a Terra Sancta Orgona Fesztivál, amely új módon mutatja be a Szentföldi Kusztódiát: az orgonasípokon keresztül. Ezt a hangszert nemzetközi szinten a legnagyobb orgonaművészek és fiatal tehetségek szólaltatják meg, akik osztoznak a fesztivál missziójában. Ennek jegyében jelent meg a „Terra Sancta Orgona Fesztivál – Zene a közel-keleti és levantei templomokból” címet viselő CD.

A közel-keleti országokban előadott 15 zenedarab

Több országban rögzített 15 zenedarab meghallgatásával tehetünk egy utat a Szentföldre. A felvételeket helyszínek szerint rendezték sorba, mint egy valós út során. Szíriából (Aleppó és Damaszkusz) elindulva Jordánián (Nebo-hegy), Palesztinán és Izraelen keresztül (Emmaus El-Qubeibeh, Betlehem, Jeruzsálem, Tel Aviv, Jaffa, Názáret) haladva, majd hajóra szállva a Levantei-szigetek felé Ciprusra és Rodoszra, ahonnan visszatérve a Közel-Keletre, Libanonba látogatunk. Egyiptomot sajnos nem tudták bevonni a kezdeményezésbe – olvasható a Terra Santa Kiadó sajtóközleményében.

Ahol van egy templom, ott van egy keresztény közösség

A 2014-2018 között megrendezett fesztiválokon rögzített felvételeket rendezték egy 70 perces CD anyagába. „A Közel-Keleten, ahol van egy orgona, ott van egy templom és ahol van egy templom, ott van egy keresztény közösség is. Ezért az orgonazene egy olyan magas színvonalú zenei repertoárt jelent a régióban, amelyet az ott élő keresztények felkínálhatnak országaik kultúrájának” – fogalmaz Riccardo Ceriani ferences atya, a Szentföldi kusztos zenei delegátusa és a Terra Sancta Orgona Fesztivál biztosa.

A keresztények, zsidók és muzulmánok, a zenekedvelők közötti találkozás

A fesztivál egyedülálló a világon, amelyet nyolc államban rendeznek meg. Néhányan ezek közül egymással konfliktusban állnak, de kizárólag azért lehetséges a fesztivál megrendezése ezeken a helyeken, mert a Szentföldi Kusztódia erősen gyökerezik ezekben az országokban. „A fesztiválnak köszönhetően az orgonazene, amely egyébként csak az egyházi szertartások zenei kísérésének a szerepét tölti be, olyan élménnyé válik, amelybe mindenki bekapcsolódhat és a koncertek a keresztények, zsidók és muzulmánok, a zenekedvelők közötti találkozás alkalmaivá válnak” – hangsúlyozza Ceriani atya.

Élőfelvételek a Szentföldről

A zenedarabok élőfelvételek, tehát hitelesen tükrözik az előadás pillanatát, időnként a külső zajok is hallatszanak. Ennek ellenére ezek a beszűrődő zajok nagyon jelentősek, mert alkalmanként közvetlenül elhelyezik a hallgatót a felvétel helyszínén. Pl. amikor megszólal a müezin Betlehemben vagy a názáreti bazilika harangja. Minden orgonának megvan a maga története, amely elolvasható a www.tsorganfestival.org weboldalon, ahol minden helyszín kapcsán megtalálható a Szentföldi ferences Kusztódia vonatkozó története és tevékenysége. Ezen az internetes oldalon továbbá az érdeklődők megismerhetik a CD-n szereplő előadók életrajzát, a koncertek programjait és a hangszerek leírását. A Fesztivál YouTube oldalán pedig számos videófelvételen hallgathatók meg a koncerteken felcsendült művek.

05 január 2019, 19:10