Betlehemi csillagfény – Martos Balázs atya elmélkedése Advent 4. vasárnapjára
Mint karácsony éjszaka a csillag fénye, ez a mondat Betlehemre, Dávid városára világít, ahol a messiásnak kell majd születnie. Mint a bölcsek, testben-lélekben mi is messziről érkezünk, és mint a betlehemi pásztorok, már nagyon várjuk, hogy megtaláljuk a pólyába csavart gyermeket a jászolban, anyjával együtt. Miféle fényt gyújt ez a jövendölés? Hogyan mutatja be Betlehemet és a születendő gyermeket?
Betlehem neve annyit jelent, a „kenyér háza”. Egyesek szerint a vidék termékenységére, gazdagságára utalhatott, elkülönítve a várost és környékét a júdeai pusztaságtól. Ebbe az irányba mutatna az Efrata elnevezés is, a Jeruzsálemtől délre fekvő területekre vonatkoztatva, amely virágzó, gyümölcsöző földet jelöl. Betlehem fontos születések helyszíne a Bibliában, az anyaméh gyümölcsét termi: Ráhel itt szüli meg Jákob legkisebb fiát, Benjámint, de belehal szülésébe, és itt temetik el; Betlehemből származik majd Dávid király, a moabita Rut és az izraelita Boáz unokája, Izrael legdicsőbb királya, s innen indul el, hogy Góliáttal szembeszálljon.
A kicsi és nagy ellentétével kezd Mikeás jövendölése is. Megszólítja, egyetlen személynek tekinti Betlehem városát, a közösséget, amely büszke lehet majdani szülöttére. Mikeás szavai nemcsak Júda többi városával állítják szembe Betlehemet, hanem magával a fővárossal, Jeruzsálemmel. Mikeás egy fejezettel korábban Jeruzsálemet hasonlította vajúdó asszonyhoz (Mik 4,9-10), de fájdalmai, bizonytalansága miatt. Még nem tudja, miféle nehézségeket kell elviselnie, hogy életet adhasson. Mikeás büntetést jövendöl Jeruzsálemnek, mert vérontással és gonoszsággal épül, mert fejedelmei igazságtalanul ítélkeznek, sőt, prófétái pénzért jövendölnek (Mik 3,10-11). A Betlehemről szóló mondás ezekre a fenyegetésekre is felel, ezek helyébe hoz vigaszt: a kicsinynek látszó városka adja majd azt a királyt, aki megszünteti a visszaéléseket, akivel lejár a büntetés ideje.
A születendő gyermek egyszerre jelenti Dávid királyt és a neki megígért utódot, akire Sámuel jövendölése óta (vö. 2Sám 7) várt az Ószövetség. A hajdanvolt pásztorfiú alakja, akiből bátor király lett, egybemosódik a népeket Izraelhez és Istenhez szelídítő messiással. „Hatalmát kiterjeszti egészen a föld határáig: és ez lesz a béke.” A béke először Izrael kiengesztelődése, Júda és Izrael békéje, amely elveszett valaha régen, Salamon fiának idejében, amikor kettészakadt az ország. A visszatérés ígérete – amikor „testvéréhez, Izrael fiaihoz visszatér a maradék” – a szétszóratásban még fontosabb és még jelentősebb lett. A születendő királyi gyermek azonban nem egyszerűen a népé, nemcsak a nép körében teremt békét, hanem valamiképpen a próféta, illetve Isten számára is: „belőled születik majd nekem, aki uralkodni fog Izrael felett.” Ez a gyermek mindenki javára születik, mindenkié, mint a mező virága, mint a föld termése, mint a tápláló kenyér.
Mikeás jövendölésének inkább rejtélyes részlete az, amikor így szól: „míg nem szül, akinek szülnie kell”. A vajúdó Jeruzsálemről volna szó? Talán arról a születésről, amelyet valaha Izajás hirdetett, s amely az Emmanuel érkezését hirdette? Miféle „kell”, miféle szükségszerűség az, amelyről a próféta beszél? Szavai ezen a ponton kilépnek a történelmi valószínűségek közül, s immár a hit bizonyosságával szólalnak meg, Isten előre meghatározott tervét és idejét fürkészve. Azt az időt, amely számunkra Jézusban és a Szűzanyában teljesedett be. Azt az időt, amelyet nem tudott megakadályozni a jeruzsálemi Heródes, amelyről tudomást sem vett Róma, amely mégis hirdeti, hogy Isten Fia gyermekként született Betlehemben. A világosság a sötétségben világít. A kicsiny Betlehem ragyogó fénnyel árasztja el és termővé teszi az egész világot, Fejedelme által pedig békét ígér neki.
Advent 4. vasárnapja, C év
