Béta verzió

Cerca

Vatican News
FRANCE-RELIGION-ASSUMPTION Mária nevét is érintik, kézzel és szóval   (AFP or licensors)

Mária nevének ünnepe a szolgáló Úrnő tisztelete – P. Vértesaljai jegyzete

Négy napja, szeptember 8-án ülte az Egyházunk Kisboldogasszony napját, melyen a keresztények Szűz Mária születését ünneplik. Most 12-én a Nevet köszöntjük, melyet Szent Anna és Szent Joachim kislánya kapott: Mirjam. Ezt a héber nevet adták a szülei a Kislánynak, amit Jézus korában a beszélt nyelv, az arámi formájában Marjam-nak mondtak. Ez pedig már ismerős a Jelenések könyve végéről: „Maranatha, Jöjj el, Uram!” (vö. Jel 22,20). A Mara Úr kifejezés nyomán a Mirjam-Marjam Úrnőt jelent.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán       

Mária az angyali üdvözlet során pontosítja ezt a nevet, amennyiben konkrét tartalmat ad neki: „Íme, az Úrnak szolgála leánya!” Ancilla Domini. Nem is közönséges szolgálólány, hanem egyszerűen csak cselédlány. De kegyelemmel teljes cselédlány és Úrnő! Úgy feszül ez név az ellentmondástól, mint a Fia neve. Az Úrnő magasztossága szemben áll a cselédlány lehajló szolgálatával, mint ahogy az Isten Fia Jézus háromkirályok hódolatát fogadó lelkülete megmossa a tanítványok lábait.

Mirjam-Mária! Ezt a Nevet kapja meg a kereszt alatt János apostol és vele együtt az egész egyház. Bele is kapaszkodik a fölcseperedő gyermek-Egyház éppúgy, ahogy a kis Jézus kapaszkodott a Mirjam-Anyjába.

Azóta is mondogatja a nevét. Az anya nevének a meg nem szűnő mondogatásától lesz a gyermek az, akinek született. Csodálkozhatunk-e azon, hogy az egyház össze is kapcsolta ezt a két nevet: Jézus és Mária! A millió sok fohász aztán eggyé is olvasztotta a két nevet: Jézusmária. A mai formájú keresztény Európa bölcsőjét ringató cluny reform és a ciszterci Szent Bernát számára Mária neve már fogható kapaszkodó. És a keresztények szerte Európában, északon és délen, keleten és nyugaton, éltek is vele, mindmáig!

Pugliai tengerparti falucska parasztasszonyától hallottam, amint nagy bajában, kezét összecsapva, valójában öntudatlanul mondta: Mamma, Madonna, li turchi! Oh, Maria!

Mert baj volt, hát úgy hívta segítségül Mária nevét, mint a korábbi századok során a folyton Itália partjai körül ólálkodó szaracénok, aztán törökök esetében és ellenében az egész félsziget népe, Velencétől egészen Genováig. Egy nép kollektív emlékezete nem ismeri a politikailag korrekt formát, hanem ismétli azt, ami a lelkébe ivódott.                 

Ez a keresztény lélekbe ivódott szellemiség kapott hivatalos ünnepet, éppen a mi Budánk és a szomszédvár Bécs kapcsán. Most idézek a nagy bencés hittudós, Radó Polikárp „Az egyházi év” címmel 1957-ben, tehát 61 éve megjelent remek munkájából: „Boldog XI. Ince pápa, Buda felszabadítója rendelte el az egész egyházban, annak emlékére, hogy 1863. szeptember 12-én a törököknek nem sikerült Bécs városát bevennie. Ez az ünnep azóta hirdeti a pogányokon aratott győzelmet, mert ezzel a történelmi dátummal kezdődött meg a törökök kiszorítása a Duna-medencéből”.

Már éppen langyosították az egykoron portyázó magyar nép keresztvizét a X. század végén, amikor a hozzánk közeli Aquilejában, valahol a mai Trieszt és Venezia között, egy ismeretlen egyházi költő így énekli meg Mária, a Világ Szent Asszonyának, szolgáló Úrnőjének nevét:

 Világnak, ó szent Asszonya, és égi Úrnő, szent csoda, ó tengercsillag, Mária, ó Istenszülő Szűzanya!

 Merülj föl édes kisleány, szent fényed szórjad, szűzi ág, virágod drága lesz nekünk: a Krisztus, istenemberünk.

 Hogy megszülettél egykoron, e szép ünnepre alkalom, nemes gyökéren sarjazott, ki megszületve fényt adott.

 Kik földszülött fiak vagyunk, tevéled égbe kél hadunk, s nagylelkű béke békített, csodás voltát ki érti meg?

 A Háromságnak glória, örökké zeng diadala, az Egység itten oly szilárd, örökké, ezredéven át!          

12 szeptember 2018, 17:58