Béta verzió

Cerca

Vatican News
Meditazione di don2018.08.16  Martos per la domenica 20-a dell'anno ordinario "Terített asztal" - a bölcsesség bőségének biblia képe  

„Terített asztal” - Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 20. vasárnapra

Olvasmány a Példabeszédek könyvéből (Péld 9,1-6) Megépítette házát a bölcsesség, s hét oszlopát is felállította. Barmait levágta, borát megkeverte, és asztalát is megterítette. Kiküldte szolgálóit és kihirdette a város legmagasabb pontjain: „Ti tudatlanok, jöjjetek ide!” Az oktalanoknak pedig ezt mondta: „Gyertek, egyetek a kenyeremből, igyatok a borból, amelyet kevertem! Hagyjatok fel a dőreséggel, járjatok az értelem útján, és élni fogtok.”

„Terített asztal” – Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 20. vasárnapra

Az ószövetségi embert éppen úgy foglalkoztatták az élet nagy kérdései, ahogy minket is: hogyan kell élnem, hogy sikerüljön az életem? Az Ószövetség sajátos válasza erre a kérdésre a bölcsesség, amely egyszerre okosság, tapasztalat, jártasság, s mindebben tisztelet a Teremtő Isten felé, aki a világot éppen ilyennek alkotta, aki a világba sajátos rendet álmodott és alkotott az ő bölcsessége, első teremtménye által. A bölcsesség az életnek az a rendje, amelyet leginkább a mélyen hívő ember ismer fel, mert mindent lát, mindenhez helyesen áll, hiszen mindenben és mindenek felett tiszteli a dolgok Teremtőjét.

A Példabeszédek könyve, amelyből vasárnapi első olvasmányunkat vesszük, több bölcsességi mondásgyűjteményt is tartalmaz, egészében véve, a sok-sok mondáson át – összesen 930 – mégis kibontakozik benne valami kezdetleges cselekmény. A bölcsesség bemutatkozik, tanít magáról és a világról, s mint okos nőalak, szép életre segít. A tereken kiált (vö. Péld 1,20-33), vagyis mindenki számára hozzáférhetően, mindenkit megszólítva kezdi meg első beszédét, amelyben fenyegetés is van, számonkérés is van az oktalanok, a hallgatni képtelenek felé. Másodszor a 8. fejezetben szólal meg, mégpedig úgy, mint a korábbi fejezetekben emlegetett csábító, csalfa nőalak ellentéte, és mint Isten első teremtménye, aki által ő a világot alkotta. A következő, 9. fejezetben a bölcsesség asztalt terít, bőséges lakomát rendez, de közben arról is olvasunk, hogy a balgaság is lakomára hív (Péld 9,1-6 és 9,13-18). Hogy melyik meghívásnak tesz eleget, arról az olvasónak saját életében kell majd döntést hoznia: ebben segítik a könyv hátralevő fejezetei is, amelyeket végül újabb női kép, a derék asszony dicsérete zár le a 31. fejezetben.

Könnyen elképzeljük, ahogy a terített asztalról és a hívogató anyai alakról hallva valaki az édesanyjára, a gyermekkorára, családi békére gondol nosztalgiával. Itt azonban többről van szó. A bölcsesség házat épít, hét oszlopon állót, vagyis olyan palotát, amely ókori elképzelés szerint az egész világ, az oszlopokon megszilárdított szárazföld kicsinyített mása. A legdrágább eledelek kerülnek az asztalra: ritka húseledel, az ünnepi alkalomra „megkevert”, vagyis mézzel, fűszerekkel vegyített bor. A bölcsesség háza talán templom is, jól látható magaslaton, ahol a bölcsesség maga otthonra lel, s immár csak „lányait” küldi az utakra, hogy meghívását közvetítsék. A héber gondolkodásban valaminek fia vagy lánya nemcsak személyes közvetítő, hanem valahogy része annak, amit továbbad. A bölcsesség megnyilatkozásait sejtjük leányaiban, azt, ahogy a bölcsesség eléri az embert, megszólítja, világossá teszi számára a valóság titkait.

A meghívás a „tudatlanoknak” és „oktalanoknak” szól. Itt arra kell gondolnunk, amit másutt Pál apostol mond: Isten balgasága bölcsebb az emberek okosságánál (vö. 1Kor 1,25). A bölcsesség meghívása mindenkinek szól, aki Isten színe előtt eltörpül, boldogan megsemmisül, mintegy beleszédül az igazság mélységeibe. Hozzá kell tennünk: ezek a kifejezések, a tudatlanoknak és oktalanoknak szóló meghívás megismétlődnek néhány verssel később, a balgaság meghívásában is, amely lopott vizet és eldugott, régi kenyeret kínál, mégis folyton szedi áldozatait.

Isten bölcsessége megszégyenítette evilág bölcselőit, mondja Pál. Így van ez a kereszt bölcsességével, de így Jézus igazságával is: „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek.” (Jn 6,53). Isten bölcsessége, akiben a világot teremtette és megváltotta, akinek élő kenyerével a világot táplálja, Jézus maga. Lakomája titokzatos és valóságos az Eucharisztiában. Önmagát kínáló bőségét, az életet tápláló okosságát újra meg újra szemlélnünk és élveznünk kell és szabad, hogy átjárja a mi életünket, a mi döntéseinket, választásainkat is. Odalépünk az élet terített asztalához, tudatlanok, oktalanok, szent csodálattal.

Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 20. vasárnapra
17 augusztus 2018, 10:46