Ferenc pápa latin-amerikai őslakos népek képviselőivel Ferenc pápa latin-amerikai őslakos népek képviselőivel 

Jelentés készül az emberi jogok helyzetéről Amazóniában

A Pánamazóniai Egyházi Hálózat (Repam) megkezdte a munkát egy alapos jelentés elkészítésére, amely az emberi jogok helyzetével foglalkozik Amazóniában. A szervezet együttműködik a projektben a Jezsuita Egyetemek Társulatának környezet és fenntarthatóság hálózatával (Ausjal) illetve az Emberi Jogok Interamerikai Bizottságával (Cidh).

Somogyi Viktória – Vatikán

„Közös választ kell adni, amelyhez mindenki hozzáteszi a maga tudását, hogy hosszútávú változást érjünk el” – nyilatkozta Mauricio López, a Repam főtitkára. Véleménye szerint „a kezdeményezés egy folyamat elejét jelenti, amely igyekszik megerősíteni az egységet és az erőfeszítéseket Amazónia védelmében”. Ez a jelentés foglalkozik a személyek sokszínűségével és problémáikkal az emberi és közösségi jogok területén.

Át kell alakítani a társadalmat

A jelentés továbbá bemutatja majd az amazóniai közösségek mindennapi helyzetét: az egészség, a nevelés és az életkörülmények tekintetében. Ezért alapvető kiemelni, hogy „az egyetem szerepe az, hogy segítse a társadalom átalakulását, javaslatokat nyújtva a strukturális változásokra”. 

Szinódus Amazóniáról

Itt jegyezzük meg, hogy Ferenc pápa 2019-re püspöki szinódust hívott össze, amelynek témája: „Amazónia: új utak az Egyház és az átfogó ökológia számára”. 7,5 millió négyzetkilométer, a világ biodiverzitásának egyik legnagyobb rezervátuma; a bolygó legfontosabb erdőinek több mint egyharmada itt található. Több országra kiterjed, közöttük Brazíliára, Bolíviára, Ecuadorra, Perura és Venezuelára.

09 augusztus 2018, 14:23