Béta verzió

Cerca

Vatican News
Ferenc pápa észtországi apostoli útjának logója Ferenc pápa észtországi apostoli útjának logója  

Észtországban ima- és böjtnappal készülnek a pápalátogatásra

Az észt helyi egyház augusztus 31-én közleményt adott ki honlapján, amelyben imára és böjtre hív kevesebb, mint egy hónappal a pápa Tallinnba érkezése előtt. A Szentatya szeptember 25-én tesz látogatást az észt fővárosban.

Somogyi Viktória – Vatikán

„Ferenc pápa látogatása minden katolikus közös vállalkozása és mindannyiunktól függ” – olvasható a dokumentumban. Ebből kiindulva a helyi egyház minden katolikust arra hív, hogy szeptember elsején tartson böjt és imanapot. „Nagy lelki felkészülésre van ugyanis szükség e történelmi esemény kapcsán, amely különleges nap az észt katolikus egyház számára. Azért fontos ez, hogy a pápa útjának gyümölcsei szívünkben és lelkünkben maradjanak.”

Konferencia és kiállítás a Tallinni Egyetemen

A Szentatya látogatásának előkészítéseként szeptember 3-án a Tallinni Egyetemen konferenciát rendeznek Ferenc pápa mint globális vezető szerepéről. A tanácskozáson felszólal Daniele Monticelli, az egyetem szemiotika tanára és Philippe Jourdan katolikus püspök. Ezzel párhuzamosan felavatnak a Tallinni Egyetemen egy Ferenc pápáról szóló vándorkiállítást – írja a SIR olasz katolikus hírügynökség.

31 augusztus 2018, 17:03