Ostensorio Eucarestia Ostensorio Eucarestia  

110 év után ismét eucharisztikus körmenet Angliában

1908-ban betiltották a katolikusok szigetországi eucharisztikus körmeneteit, mert a hivatalos indoklás szerint „zavart keltettek volna a társadalomban”. „Ma azonban más körülmények között élünk” – magyarázza Robert Byrne, Birmingham katolikus segédpüspöke, aki a liverpooli „Adoremus” nevű eucharisztikus kongresszus elnöke. Beszámolója szerint tízezren vesznek részt a kongresszuson és ötezren jelezték részvételüket az eucharisztikus körmeneten, melyet szeptember 7-e és 9-e között tartanak Liverpoolban.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Száztíz évnek kellett eltelnie az újabb körmenetig

Száztíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a demokrácia őshazájában az angol és walesi katolikus állampolgárok az utcára vonulhassanak, követve és imádva az Oltáriszentségben rejlő Üdvözítőt. 1908-ban az akkori Herbert Asquith liberális angol miniszterelnök megtiltotta országszerte a katolikus körmenetek megtartását, mert úgymond a „közrend megzavarásától” tartott. A közrendet valójában azok a szélsőséges protestáns társulatok zavarták volna meg, amelyek az anglikán Angliában nem tolerálták a katolikusok nyilvános megjelenését.

A körmenet élen ugyanaz a legszentebb Oltáriszentség halad, melyet 1908-ban betiltottak               

„Ma azonban nagyon megváltoztak a körülmények” – nyilatkozta  Robert Byrne, Birmingham katolikus segédpüspöke, aki a liverpooli „Adoremus” nevű eucharisztikus kongresszus elnöke. „A katolikus egyház a társadalom része. Jelenléte sokkal nagyobb, mint 110 évvel ezelőtt, amikor a tiltásokat bevezették. Ma már nem úgy tekintenek rá, mint egykor, amikor idegen veszélynek tekintették. Liverpool összes keresztény vezetője jelen lesz a körmeneten, mely lezárja a háromnapos eucharisztikus kongresszust. Az élen ugyanaz a legszentebb Oltáriszentség halad, melyet 1908-ban betiltottak”. 

A szexuális visszaélésekkel terhelt nehéz évek után jöjjön végre valami pozitív üzenet!

Robert Byrne, Birmingham katolikus segédpüspöke hozzáteszi: „Azt javasoltam Vincent Nichols westminsteri bíborosnak, hogy szervezzünk egy nemzeti eucharisztikus kongresszust a 2010-es és 2016-os nemzetközi eucharisztikus kongresszusok között, mely alkalmat ad a katolikusoknak, hogy hitüket megünnepelhessék és kifejezésre juttassák az egész ország előtt, mint egy pozitív jelet, mely mindenki javát szolgálja. Tegyük ezt mindenfelé, a kórházakban, az iskolákban, a szegényeket segítő programjainkban, a perifériákon is, ahogy azt Ferenc pápa kéri tőlünk. A szexuális visszaélésekkel terhelt nehéz évek után jöjjön végre valami pozitív üzenet!” – vélekedik a birminghami segédpüspök.

A legszentebb Oltáriszentség mögött vonul majd ötezer ember Liverpool utcáin                

Újságírói kérdésre válaszolva Robert Byrne elmondta a nemzeti eucharisztikus kongresszus programját. Szeptember hetedikén, pénteken indul a kongresszus egy szimpóziummal, melynek kétezer résztvevője között számos katekéta, hitoktató, világi hívő és pap lesz jelen. Szombaton tízezren vesznek részt a Liverpooli Echo Arenában tartott szentmisén, melyre szónokként az angol nyelvterületen nagyon híres amerikai Robert Barron püspököt várjuk. A nemzeti eucharisztikus kongresszus vasárnap ér véget az ünnepélyes szentségi körmenettel, melyben a résztvevők megvallják az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztusba vetett hitüket. Ez a körmenet lesz az egész kongresszus kulcspontja, hiszen a legszentebb Oltáriszentség mögött vonul majd ötezer ember Liverpool utcáin.  

Az Eucharisztia ugyanis az életünk forrása és csúcsa, melyben Krisztus jelen van közöttünk             

Vajon sikert várnak-e ettől az eseménytől? – kérdezték még a birminghami püspököt, aki azt válaszolta, hogy „nem annyira a siker a jó szó. A legfontosabb az, hogy a híveket buzdítsuk az eucharisztikus hitre és az egész „Adoremus” rendezvény kiváló eszköz arra, hogy elérjük ezt a célkitűzésünket. Az Eucharisztia ugyanis az életünk forrása és csúcsa, melyben Krisztus jelen van közöttünk. A mi keresztény hitünk ugyanis a Jézus Krisztussal fenntartott személyes kapcsolatra épül, és mi katolikusok éppen az Eucharisztián keresztül mélyítjük el azt a kapcsolatot.

Az egész kongresszus során mindig lesz alkalom arra, hogy az Eucharisztiában imádjuk az Urat

Az egész kongresszus során mindig lesz alkalom arra, hogy az Eucharisztiában imádjuk az Urat. Ez az imádás vezet el a szentmiséhez, amikor egyedül állunk az Úr előtt és elmélyíthetjük szeretetünket iránta, továbbá szívünk szerető szavaival köszönthetjük őt. A szentségimádásban különleges és új módon becsüljük meg őt, amit egyébként a szentmisében teszünk. A kongresszus jelentős pontjai között említette meg a szervező püspök, hogy pénteken mintegy hétszázan vesznek rész a szimpózium „Egy test, egy Lélek” című előadásán, melynek anyagát már 1998-ben közzétették a püspökök. „Sokféle módon próbáljuk lehetővé tenni a különféle igényeket a liturgia, a zene és a katekézisek terén. Öt püspökből álló csoport rendszeresen találkozik az „Adoremus” eucharisztikus kongresszust előkészítő megbeszélések során”.

A megszervezett vallásosság azonban kihívásként fordul a napjaink gondolkodásmódja felé

„Az evangelizációval készülünk megújítani  Anglia és Wales katolikus egyházát. Egy mindjobban elvilágiasodott társadalomban élünk itt Nagy-Britanniában, ahol szinte már elfeledik az Istent. A liberális és toleráns program mögött azonban valójában mélyen vallásellenes rend rejtőzik. El akarják űzni a hitet a közhivatalokból és le akarják fokozni azt egyszerű magántevékenységre. A megszervezett vallásosság azonban kihívásként fordul a napjaink gondolkodásmódja felé” – nyilatkozta Robert Byrne, Birmingham katolikus segédpüspöke, aki a liverpooli „Adoremus” nevű eucharisztikus kongresszus szervező elnöke.

Erősödő római katolikus egyház

Az 59 millió lelket számláló Anglia legnagyobb vallási közössége a helyi anglikán egyház. Az utóbbi harminc esztendőben azonban szinte a felére csökkent azok száma, akik magukat anglikán kereszténynek tekintik, jóllehet meg vannak keresztelve. A katolikusok száma stabil és egyre inkább erősödést mutat. A lakosság tíz százalékát alkotó római katolikusok a sok évszázados vallási akadályoztatásuk után mind határozottabban élik és képviselik saját meggyőződésüket, aminek éppen most formálódó jele a szeptemberi nemzeti eucharisztikus kongresszus Liverpoolban.                

                  

11 augusztus 2018, 16:27