Cerca

Vatican News
Kenyér Kenyér 

Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 17. vasárnapra

A kenyérszaporítást úgy is lehet olvasni, mint egyszerű fokozást: a kevésből lett sok, a még kevesebb pedig még többé változik. A lényeg azonban máshol van. Jézus maga lesz kenyér. A falat egyszerű kenyérben, amelyet megtörünk és kiosztunk, Istent köszöntjük és ünnepeljük, aki szelíden táplál, éltet.

Illés, Elizeus és Jézus

Elizeussal először Illés mellett találkozunk a Szentírásban. Illésnek az Úr utasítása szerint maga helyett kell őt prófétává kennie (1Kir 19,16), ám Elizeus egy ideig még tanítványként mestere oldalán van. Miután látja, ahogy a tüzes szekér égbe ragadja Illést, átveszi ennek prófétai köpenyét, s Illéshez képest kétszeres Lélekkel, kétszeres csodatevő képességgel tanúskodik Isten jelenlétéről. A tetteiben, amelyekről a Királyok második könyve 2. fejezetétől fogva olvasunk, sorra ismétlődik, ami Illéssel is történt, de talán még nagyobb mértékben: gyógyít és halottat támaszt fel, ételt és italt biztosít. Különös, hogy még Izrael szomszédjaival is kapcsolatot tart, általa Isten a szíriai udvar feletti hatalmát is érzékelteti: szavára elhagyja a lepra a szíriai Náámánt, és ő lesz az, aki Házáelt Szíria királyává keni (vö. 2Kir 5; 8).

Mint az Ószövetségben olyan gyakran, Illés és Elizeus neve is beszédes név, jelentése van: Illés annyit jelent, az én Istenem Jahve; Elizeus pedig: Isten a szabadító. A csodák, amelyekről beszéltünk, mind Isten hatalmát jelzik, amellyel megszabadít bajtól, veszélytől, ellenségtől, magánytól, elszigetelődéstől. Elizeusról elbeszéléseket őriz a bibliai hagyomány, nem hosszú mondásokat. Úgy tanít, úgy mond ki egy-egy bátorító-ítélő-súlyos szót, hogy közben állandóan cselekszik, vagy éppen hagyja, hogy amit lát és aminek részese, az mélyen megérintse (vö. 2Kir 8,9-13).

A kenyérszaporítás csodája, amelyről most hallunk, ebbe a sorba illeszkedik. Elizeus a vele tartó próféta fiakról, próféta tanítványokról gondoskodik, mint atyjuk és vezetőjük. Elizeust a szöveg a másutt is ismert „Isten embere” címmel említi. Ez a méltósága teszi különlegessé. Az „első termést” a papságnak kellett volna felajánlani, az Isten embere azonban még a hivatalos templomi papságnál is méltóbb erre, s talán közelebb is van a néphez, amely éppen Isten jelenlétét, Isten szabadítását keresi benne.

Elizeus kétszeresen is Isten emberének bizonyul. Először is azáltal, hogy a húsz árpakenyeret és a friss gabonát nem akarja megtartani magának. „Természetesen” nagylelkű, gondoskodni akar másokról, méricskélés nélkül. Elizeus jó vezető, aki a tanítványait valóban szinte fiainak tekinti. Nem vonul félre, hogy saját maga falatozzon előbb, hanem mindjárt parancsot ad szolgájának, hogy ossza ki az ételt. A jelenet ettől fogva olyan, mint az összes többi, ahol Isten belép az ember történetébe: az ember elkezd kérdezni, húzódozni, értetlenkedni – itt ez a szerep a szolgának jut. Ugyanakkor kell valaki, akinek nagyobb a hite, aki nyilvánvalóbban tudja és bátrabban kimondja, mi most az Úr szándéka. Ez pedig Elizeus lesz: „Adj csak az embereknek enni! Mert ezt mondja az Úr: Esztek, és még marad is.” Ez már nem a természetes nagylelkűség, hanem annál sokkal több: hit Isten szavában, Isten csodálatos erejében. Ez adja Elizeus szavainak valódi erejét is.

Amikor Jézus kenyérszaporításáról olvasunk, feltűnik néhány mondat, ami szó szerint ismétlődik Elizeus történetéből. „Adjatok nekik enni!” – mondja Jézus a tanítványoknak. (Mk 6,37) „Mi az ennyinek” – kérdezik azok, amikor látják a készletet (Jn 6,9). Aztán „mindnyájan ettek és jól is laktak” (Mk 6,42). Isten ugyanúgy akart gondoskodni az emberekről a próféták által, ahogy a végső időben Fia által tette, s ahogy a mai napig teszi. Jézus tanítványai azt a történetet szövik tovább, amely valaha régen kezdődött: Illést Elizeus követte, Keresztelő Jánost pedig Jézus, a Szabadító, aki ételt ad a tanítványainak és a köréje sereglett népnek.

A történeteket úgy is lehet olvasni, mint egyszerű fokozást: a kevésből lett sok, a még kevesebb pedig még többé változik. A lényeg azonban máshol van. Jézus maga lesz kenyér. A falat egyszerű kenyérben, amelyet megtörünk és kiosztunk, Istent köszöntjük és ünnepeljük, aki szelíden táplál, éltet.

Martos Balázs atya elmélkedése
26 július 2018, 12:48