Keresés

Világítótorony Világítótorony 

Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 14. vasárnapra

A végső prófétát, Jézust is elutasították otthonában, Názáretben, és ma is gyakran elutasítjuk őt, ki egy súlyos pillanatra, ki egész életén át. Jelenléte, hívó szava mégis valóságos.

Ezekiel küldetése

Évközi 14. vasárnap első olvasmányában Ezekiel próféta meghívásának részletét olvassuk. Ezekiel prófétai küldetése, könyve és meghívása is különleges. Küldetésének sajátossága, hogy nem Izraelben, hanem a babiloni fogságban lévőkhöz szól. Ezernyi szállal kapcsolódik népének hagyományaihoz, állandóan annak az Istennek nevében szól, aki Izrael Istenének mondta magát, ugyanakkor ő maga is azoknak a megpróbáltatásait szenvedi el, akiket otthonukból elűztek, és idegen, tisztátalan földön telepítettek le. Könyve, prófétai megszólalása azért különleges, mert elsősorban  nem a többi prófétai könyvekben megszokott rövid mondásokat, esetleg dalokat vagy történeteket tartalmaz, hanem gyakran hosszabb képeket, képzeletet mozdító bőséges képrendszereket, látomásokat, majd ezek magyarázatát. Meghívása is szinte elfoglalja a könyv első három fejezetét (Ez 1,1–3,15): leírja Isten megjelenését, magát a küldetést – ennek részletét olvassuk –, végül a próféta reakcióját, hogyan ragadja el az Úr keze a száműzöttekhez, hogyan ül velük együtt a számkivetésben, szomorkodva, szótlanul.

Ezekiel szótlan, nem ellenkezik, nem is beszél. Ebben a meghívástörténetben egyedül Isten szólal meg, fenséggel, erővel. Olyan hatalmasan jelenik meg, hogy színe előtt a próféta összeroskad, Isten Lelkének kell őt fölemelnie, lábra állítania, mint egy jóval későbbi látomásban az egész halálba roskadt nemzetet (vö. Ez 37,1-14). Ezekiel csendje a befogadásé, az engedelmességé a lázongó néppel ellentétben. Néhány verssel később lenyeli a teleírt tekercset, belsőleg magáévá teszi Isten szavát, amely immár írott szó, ismételhető, felidézhető. Ezekiel csendje a megszólított, lenyűgözött emberé, aki megsejti Isten végtelenségét és mindenhatóságát. Egyrészt igaz, hogy Isten sohasem emberi képességeink ellenére hív meg, állít szolgálatába, hanem éppen ellenkezőleg, arra késztet, hogy a legjobbat adjuk magunkból, hogy ilyen egzisztenciális értelemben is párbeszédbe lépjünk vele, másfelől az is igaz, hogy a lényeget ő viszi végbe, hogy szava nem lesz egészen az emberé, mindig meghaladja a legkiválóbb küldöttet is, egyedül abban van egészen otthon, aki maga az Ige, maga a végső Szó és Értelem Isten részéről.

A nép viszont lázong és ellenkezik, ahogy már atyái is. A száműzetés és fogság tapasztalata az atyák lázongásának gyümölcse, büntetés, amely megmutatja a bűn valódi súlyát. A fiak azonban folytatják az atyák vétkét, megtanulják, amit nem kellene, kemény a fejük, szó szerint: az arcuk, megátalkodott a szívük, vagyis kívül-belül ellenszegülnek Istennek. Ha Ezekiel és a száműzöttek helyzetére gondolunk, ma azt mondhatjuk, a bajban, kiszolgáltatottságban az ember úgy viselkedik, amilyen valójában, lehull a mézes-mázos álarc, és felerősödik a belső nehézkesség, elfelejtjük a kimódolt sima beszédet, ömlik belőlünk a panasz és indulat. Talán ezért is kell Ezekielnek csendben lennie, hogy ő alakulhasson, hogy alakíttassék.

Ezekielnek nemcsak el kell telnie a tekercs igéivel, ahogy arról az imént szóltunk. Isten úgy is készíti a néphez szóló küldetésre, hogy arcát keményíti, szívét formálja. Isten maga teszi szilárddá, szilárdabbá, céltudatosabbá, mint amilyen saját magától lehetne, szívét erősíti, vagyis ebben az esetben bő lélekzettel tölti el, szinte azt mondanánk, ő dagasztja a mellét, hogy el ne fogyjon a levegője, ha ellenkezéssel szembesül. A léb, vagyis szív szó a héberben a mellet, a lélegzés és beszéd forrását is jelölheti. A próféta felelőssége nem több, nem is kevesebb, mint szólni, jelen lenni. A száműzött nép nem feltétlenül tér meg, nem adja be a derekát, de legalábbis tud arról, hogy Isten nem hagyta magára: „megtudják, hogy próféta van közöttük”.

A végső prófétát, Jézust is elutasították otthonában, Názáretben, és ma is gyakran elutasítjuk őt, ki egy súlyos pillanatra, ki egész életén át. Jelenléte, hívó szava mégis valóságos.

Martos Balázs atya elmélkedése
05 július 2018, 11:36