Béta verzió

Cerca

Vatican News
P. Ruppert Jozsef SchP 50 anni di sacerdozio P. Ruppert Jozsef SchP 50 anni di sacerdozio 

Interjú az aranymisés Ruppert József piarista tanárral a tanításról, központi rendi szolgálatról és a lelkipásztorkodásról

Június 24-én vasárnap, Keresztelő Szent János ünnepén Ruppert József piarista atya aranymisét mutatott be Rómában, a Santa Maria del Suffragio templomban a római magyar katolikus kolónia tagjai számára. Az ünnepi szentmise után, hétfőn délelőtt Ruppert József atya a Vatikáni Rádió stúdiójában beszámolt életének erről a tanító, rendvezetői és lelkipásztori szolgálattal teli időszakáról.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

A riportban József atya arról tudósít, hogy 50 évvel ezelőtt, újmiséje után még befejezte egyetemi tanulmányait és biológia-kémia szakból szerzett középiskolai tanári oklevelet. El is kezdte a tanítást a kecskeméti Piarista Gimnáziumban, de nem minden ment úgy, ahogy azt ő elképzelte, mert 22 év jószívű tanárkodása után római központi szolgálatra rendelték. Rómában a piarista rend legfőbb elöljárójának közép-kelet európai asszisztense lett, sajátos megbízatással Szlovákia és Lengyelország felé, ahol a kommunizmus 40 éve alatt elsorvadt a rend tanítói tevékenysége.

Iskolai munkája kapcsán beszámol arról, hogy miként szüremkedett be a kommunista-ateista időszakban a rendszer figyelő szeme a gimnázium falai közé és hogyan tudták kivédeni azt. Ruppert atya mesél az iskola protestáns diákjainak ökumenikus szellemű neveléséről, aminek útját a református és evangélikus lelkészekkel együtt párbeszéden keresztül sikerült elérni.

Legfőbb próbatételének azt nevezi meg, hogy abba kellet hagynia az oktatás-nevelést, mert római szolgálatra rendelték. Öröme az iskola volt, a diákok, a tanítás maga, a kollégium, mely olyan volt, mint egy család. Igaz, ennek a munkának az eredményét többnyire csak később, az érettségi találkozókon látták meg. Rómából hazatérve jelenleg is kisegítő lelkipásztori és rendtörténeti kutatómunkát végez.            

Stúdióbeszélgetés Ruppert József piarista atyával
02 július 2018, 18:54