Keresés

Gualtiero Bassetti bíboros Gualtiero Bassetti bíboros 

Az olasz püspöki kar elnöke Ukrajnában

Gualtiero Bassetti bíboros, perugiai érsek, az olasz püspöki konferencia elnöke július 16-ig Ukrajnában tartózkodik. Látogatásának programjai között szerepel, hogy részt vesz a Zarvanyicai Szűz Mária-kegyhelyre szervezett ukrán nemzeti zarándoklaton.

Giada Aquilino/Somogyi Viktória - Vatikán

„Ez a látogatás az olasz helyi egyház szeretetének és közelségének jele az ukrán nép iránt, amely már több, mint négy éve a háború és a szenvedés megpróbáltatásait éli.” Szvjatoszlav Sevcsuk Kijev-Halics nagyérseke így értékeli Gualtiero Bassetti bíboros látogatását Ukrajnába, amelyre július 13-16. között kerül sor. Tízezernél is többen vesztették életüket a háborúban.

Zarvanyicai zarándoklat

Az olasz püspöki konferencia elnöke elfogadta az ukrajnai görögkatolikus egyház vezetőjének meghívását és ennek köszönhetően részt vesz Sevcsuk nagyérsekkel az ukrán nemzeti zarándoklaton a Zarvanyicai Mária-kegyhelyen.

Számtalan legenda őrzi annak az eseménynek az emlékét, amely Zarvanyicát zarándokhellyé tette. Az egyik legenda elbeszélése szerint amikor hétszáz évvel ezelőtt a tatárok Kijev városát elfoglalták, a földdel tették egyenlővé, templomait pedig felégették. A porig rombolt városból egy szerzetes megmenekült, hogy egy távoli városban találjon menedéket. Útközben, Zarvanyica vidékén, az erdőszélen, miután szomját csillapította egy folyó vizével, a kimerültségtől összerogyott. Álmában megjelent neki az Istenszülő, és amikor magához tért, egy ikont látott maga mellett. A víz gyógyító hatásának köszönhetően teljesen felépült, és elhatározta, hogy azon a helyen, ahol Mária megjelent neki álmában, kápolnát épít. A zarándokhelyen 2001-ben II. János Pál pápa is imádkozott az Istenszülő ikonja előtt.

Az ukrán közösség Olaszországban

Az olasz püspöki konferencia számos projektet támogat az ukrajnai görögkatolikus egyházban. A hivatalos adatok szerint jelenleg Olaszországban 200 ezer ukrán állampolgár él. A valós adatok azonban a statisztikákkal szemben kétszerannyi személyről vallanak. Az ukrán közösség az Olaszországban jelenlevő bevándorló csoportok negyedik legnépesebbje. Az ukrán görögkatolikus hívek 145 közösséget alkotnak Itáliában. Lelkipásztori ellátásukat 65 pap végzi az ukrán görögkatolikus apostoli vizitátor spirituális vezetésével. Ferenc pápa január 28-án látogatott el a római Szent Bölcsesség bazilikába, az ukránok nemzeti templomába.

Bassetti bíboros ukrajnai programja

Az olasz püspöki konferencia elnökének hivatalos programjai között szerepel július 14-én, szombaton a fiatalokkal való találkozó Zarvanyicában. A gyertyás körmenetet követően este Isten Anyjához imádkoznak és Bassetti bíboros beszéddel köszönti a zarándokokat. Július 15-én, vasárnap az isteni liturgia után az olasz bíboros beszédet mond az ukrán híveknek. A tervek között szerepel egy látogatás Lvivbe is.

14 július 2018, 13:33