Béta verzió

Cerca

Vatican News
Sako pátriárka misézik Észak-Irakban Sako pátriárka misézik Észak-Irakban  (AFP or licensors)

Sako pátriárka: Reményt és örömet kell adni a keresztényeknek, akik visszatérnek Irakba

Új lelkipásztori irányvonalra van szüksége az iraki egyháznak, hogy lelki, erkölcsi és anyagi segítséget a visszatérő keresztény lakosságnak. A nemrég bíborossá kinevezett Louis Raphaël Sako pátriárka beszámolt a káld egyház lelkigyakorlatáról, és az augusztusi szinódus célkitűzéseiről.

Marco Guerra/Gedő Ágnes – Vatikán

Lelkigyakorlat és szinódus a káld egyházban

Június 4-7-e között 80 iraki káld pap, szerzetes és püspök tartotta lelkigyakorlatát, melyen egyértelműen megfogalmazták: új lelkipásztori irányvonalra van szüksége az iraki keresztényeknek. Ez egyben előkészítése volt az augusztus 7-13. között összeülő szinódusnak, amelyen a jelenleg üres püspöki székek betöltéséről döntenek, valamint olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint a lelkipásztorkodás, a liturgia, a papképzés, illetve a keresztény falvak újjáépítésének segítése.

Bíborosi kinevezése remény az iraki béke számára

Sako pátriárka is az új bíborosok között van, akiket Ferenc pápa június 29-én a konzisztóriumon kreál. Ez a remény jele, ami Irak és a Közel-Kelet megbékélésének erőfeszítéseit is táplálja. A közelmúltban Sako pátriárka elmondta, hogy több, mint nyolcezer keresztény család tért vissza a Ninivei-síkságra. A nemrég lezajlott választások pedig bizakodásra adnak okot egy erős demokratikus és polgári kormány kialakítására, amelyben Irak valamennyi etnikai és vallási összetevője képviselteti magát.

Újabb erőszak Észak-Irakban

Ezalatt az ország északi részén Törökország újabb légitámadásokat hajtott végre a kurd katonai állások ellen. Az iraki olajminiszter pedig bejelentette, hogy lecsökkentették a nyersolaj előállítását, az OPEC (Kőolaj-exportáló Országok Szervezete) 2016. decemberi megállapodásának megfelelően.

A káld egyház lelkigyakorlata: lelki és anyagi segítség a lakosságnak

Sako pátriárka a Vatican Newsnak elmondta, hogy a júniusi lelkigyakorlat meghatározó volt számukra. Nyolcvanan vettek részt rajta, püspökök, papok és néhány szerzetes. „Beszéltünk a lelkiségünkről, arról, hogyan dolgozzunk önmagunkon, hogy új lelkipásztori irányt adjunk az embereknek, tehát tanúskodjunk a hitről, de mindezt nagy örömmel tegyük. Beszéltünk a reményről, megszentelésünk öröméről, hogy megpróbáljuk szolgálni a híveket. Nem elég, hogy az emberek visszatérnek, meg is kell tartani őket a helyükön, reményt, lelki, erkölcsi és anyagi segítséget adni nekik”.

Öt új papot szenteltek a káld egyházban

Élő a káld egyház, most szenteltek öt új fiatal papot, akik az Úrnak szentelik magukat és az emberek szolgálatának. „Ez nagy odaadást jelent, áldozatot egy olyan világban, ahol minden az egyénről szól, ahol az emberek az élvezetet keresik, ahol a pénz és a szex kultúráját követik. A híveknek bátorítaniuk kell ezeket a papokat és köszönetet mondani nekik, hogy örömmel és hűséggel éljék meg papságukat” – mondta Sako pátriárka.

Újjáépítés, papképzés, püspöki székhelyek betöltése

Ami az augusztus 7-13-a között megrendezendő szinódust illeti, az egyik fő téma a megüresedett székek betöltése, például Moszulban és Isztambulban. Szükség van egy segédpüspökre Bagdadban is, mert az egyik segédpüspök elérte a nyugdíjkorhatárt és ezért benyújtotta lemondását. Sako pátriárka emellett hangsúlyozta a képzés fontosságát a papok, szerzetesek, szerzetesnők számára. A szinóduson megvitatják majd, hogyan aktiválják a diaszpórában lévő egyházmegyéket, hogyan segítsék a papságot és a híveket abban, hogy ne veszítsék el az identitásukat, a hagyományaikat Irakon kívül sem. Fel kell frissíteni továbbá a liturgiát, és megtárgyalni az iraki káld egyház magánjogi státuszát. Végül, de nem utolsó sorban azon kell gondolkodniuk, hogyan segítsék a lakosság visszatérését otthonaikba és miként támogassák házaik újjáépítését.

A keresztények a remény jelei Irakban

15 év háború után biztató jelek látszanak az Iszlám Állam legyőzésére, mint ahogy a Ninivei-síkságra visszatérő keresztény lakosság is az újrakezdés lehetőségét ígéri. „Az emberek türelemmel és nagy hittel viselték a nehézségeket, és ma nyitva előttük az út, hogy hazatérjenek otthonaikba”– erősítette meg rádiónknak Sako pátriárka. Ez a remény jele a keresztények számára, akiknek az a feladata, hogy ők maguk is a remény jele legyenek minden iraki előtt.

A bíborosi kalap átvétele június 29-én nagy esemény lesz nemcsak az iraki egyház, hanem egész Közel-Kelet egyháza számára. Sako pátriárka szerint Ferenc pápa ezzel a kinevezéssel nem őt akarja megjutalmazni, hanem elsősorban Iraknak és a Közel-Keletnek üzen. Az új bíboros számára ez egy hívás, egy nagyobb és nyitottabb küldetés arra, hogy terjessze a párbeszéd, a béke és mindenki tiszteletének kultúráját. „Ez ugyanaz, amit a Szentatya végez, csak konkrétan. A pápa nem lehet jelen Irakban, Szíriában és mindenütt. Ott vannak a püspökök, pátriárkák, akiknek meg kell testesíteni a pápa felhívásait a kiengesztelődésre, a stabilitásra és mindenki tiszteletére.”

Muzulmánok is támogatják Sako pátriárkát

Sako pátriárka elmondta, hogy hazájában élvezi mindenki támogatását, sok muzulmán is van köztük, vallási vezetők, politikusok, akik gratuláltak, levelet küldtek neki. „Irak most a kormányalakításra vár. Nem egy szektás kormányról beszélnek, hanem olyanról, amelyben mindenki képviselteti magát. Vannak azonban problémák, tárgyalások folynak. Reménykedjünk. Mi mindent megteszünk, hogy segítsük az irakiakat, hogy kijussanak ebből a feszült helyzetből”.

13 június 2018, 12:47