Keresés

Ferenc pápa a Genfből Rómába hazatérő repülőgép fedélzetén Greg Burke szentszéki szóvivővel Ferenc pápa a Genfből Rómába hazatérő repülőgép fedélzetén Greg Burke szentszéki szóvivővel 

Az ökumenizmus párbeszéd, nem prozelitizmus – Ferenc pápa sajtótájékoztatója Genfből hazatérőben

Találkozás, mély párbeszéd, közös ima, előtérben a fiatalokkal – Ferenc pápa így foglalta össze egynapos, de igen intenzív genfi útját hazatérőben Rómába a repülőgép fedélzetén vele utazó újságíróknak. Áldozás a vegyesházasságokban, pacifista keresztények, migráció – ezekről kérdezték a sajtó képviselői a Szentatyát.

Gedő Ágnes – Vatikán

Egy nap a találkozás, a mély párbeszéd jegyében

Csütörtökön este Genfből Rómába hazatérőben a pápa ismét a nemzetközi sajtó rendelkezésére állt. A repülőgépen mintegy 60 újságíró utazott vele, akik közül néhányan kérdéseket tettek föl neki. Először a házigazda Svájc kapott szót. A „L’Illustre” című francia nyelvű hetilap munkatársa azt tudakolta a pápától, milyen kép alakult ki benne Svájcról az ott töltött nap alatt?

A Szentatya egyetlen szóban foglalta össze benyomásait: találkozás. Sokféle és pozitív találkozásra adott alkalmat ez az egy nap: kezdve a Svájci Államszövetség elnökével, akivel mélyreható beszélgetést folytattak. A találkozás élménye meghatározó volt Genfben, nem egyszerű udvariaskodás katolikusok és protestánsok között, hanem valódi emberi találkozók, melyek túlléptek a formalitás keretein. Nagyon megérintette a pápát a Bossey Intézetben elköltött közös ebéd és komoly beszélgetés az Egyházak Ökumenikus Világtanácsának tagjaival. Az érintett témák közül a legtöbb időt a fiataloknak szentelték, tekintettel az őszi püspöki szinódusra, mely a fiatalok és a hit, a hivatástisztázás kérdésével foglalkozik. A Szentatya utalt a március elő-szinódusra, melyet Rómában tartottak. Ezen mindenféle felekezethez tartozó fiatalok képviseltették magukat. 315 fiatal volt jelen és 15 ezren a világhálón keresztül kapcsolódtak be a találkozóba.

Áldozás a vegyesházasságban – óvatosságra van szükség

A CIC német katolikus hírügynökség munkatársa a német püspökök által fölvetett lehetőségről kérdezte a pápát, vagyis, hogy a Vatikán várhatóan közzétesz-e egy dokumentumot a vegyesházasságban élők áldoztatásával kapcsolatban?

Ferenc pápa kifejtette, hogy nem új a kérdés, lévén, hogy az Egyházi Törvénykönyv rendelkezik a különleges esetekben való áldozás esetéről. Itt fontos különbséget tenni a helyi egyház és a részegyház között. A döntés hatásköre a részegyházé, vagyis az egyházmegyéé, nem pedig a püspöki konferenciáé. Ennek oka az, hogy ha a helyi egyház rendelkezik a kérdésről, az már egyetemes jelleget ölt, ez pedig ellenkezik a törvénykönyv előírásaival. A helyi egyház, vagyis a püspöki konferencia azonban tanulmányozhatja a kérdést és irányt mutathat a püspököknek, hogy segítse őket a különleges esetek kezelésében. A pápa elképzelhetőnek tartja egy irányadó vatikáni dokumentum kiadását a témáról. Tehát nincs szó arról, hogy a Vatikán behúzta volna a vészféket, sokkal inkább az ügy helyes mederbe terelése a cél.

Migráció: Befogadni, megvédeni, előmozdítani, beilleszteni

A spanyol rádió tudósítója a migránsokat szállító Aquarius hajó és az USA családokat szétválasztó intézkedései kapcsán azt kérdezte a pápától, hogy szerinte egyes kormányok eszközként használják-e a menekültek drámáját?

Ferenc pápa erre megismételte már többször kifejtett kritériumait a bevándorlás kezelésére: befogadni, megvédeni, előmozdítani, beilleszteni. Ez a négy alapszempont, amit a kormányoknak előrelátóan össze kell egyeztetniük saját képességeikkel. Ez a menekültkérdés nyugodt kezelését teszi lehetővé a pápa szerint.  Afrikából a háborúk és az éhezés, a Közel-Keletről a háborúk és az üldözés elől menekülnek az emberek. Olaszország és Görögország nagylelkű volt a befogadásban, mint ahogy Törökország, Libanon és Jordánia is. A spanyolok is befogadtak menekülteket.

Ferenc pápa ezután rámutatott az embercsempészet problémájára. Megrázó képeket látott a Líbiába visszakerült migránsokról, akik az emberkereskedők börtöneiben végzik. A nőket és a gyerekeket különválasztják és elviszik a férfiakat. Szörnyű dolgok történnek ott, mint a II. világháború lágereiben. Ez világszerte aggodalmat kelt, és a kormányok igyekeznek gyökereiben megoldani a kérdést. A Valenciában kikötött Aquarius esetére utalva a pápa megjegyezte, hogy az egész jelenség rendetlenül zajlik. A háborúkat nehéz megoldani, a keresztényüldözést is akár a Közel-Keleten, akár Nigériában. Az éhezést viszont fel lehet számolni. Sok európai kormány sürgősségi tervet akar kidolgozni, befektetni ezekbe az országokba, hogy ott munkát és nevelést biztosítsanak a lakosságnak.

Amerikában többirányú a migráció: Argentínában például az emberek otthagyják a vidéket és délre települnek a nagyvárosokba, ahol bódévárosok alakulnak ki. Sokan az Egyesült Államokba indulnak munkát keresni. A pápa ezzel kapcsolatban leszögezte: az amerikai püspökökkel ért egyet.

Keresztény pacifizmus és emberi jogi válság

A Zenit hírügynökség az erőszakellenes kereszténységről, valamint az ún. igazságos háborúkról kérdezte a pápát. Az Egyházak Ökumenikus Világtanácsának tagjai között találjuk az ún. „béke egyházakat”, melyek szerint egy keresztény nem használhat erőszakot. Vajon a katolikus egyház csatlakozik-e ezekhez, félretéve az igazságos háború elméletét?

Isten békére, testvériségre, egységre hívja az emberiséget

Ferenc pápa válaszában idézte az egyik protestáns lelkészt, akivel együtt ebédelt Genfben. Azt mondta, hogy talán az első emberi jog a reményhez való jog. A találkozón szó esett az emberi jogok válságáról. Erről sokat beszélünk, de hiányzik az az erő, lelkesedés, meggyőződés, ami akár húsz éve még megvolt – mondta a pápa. A békéhez való jog is relativizálódott, mint az összes többi jog. Ami az ún. béke egyházakat illeti, a pápa a békéért való összefogásra helyezte a hangsúlyt. Ha nem vigyázunk, és újabb világháborúk robbannak ki, az emberiség elpusztul. Isten békére, testvériségre, egységre hívja az emberiséget. A konfliktusokat nem Káin módjára kell kezelni, hanem a párbeszéden keresztül kell megoldani. A tárgyalásokon nagy szerephez jut a közvetítés. Ma pedig ez is válságban van. Ha béke egyházakról beszélünk, vajon vannak háborús egyházak? – tette fel a kérdést a pápa. Nehéz ezt megérteni, de vannak olyan csoportok szinte minden vallásban, amelyeket leegyszerűsítve fundamentalistáknak nevezhetünk, akik mindig a háborút keresik. Köztünk, katolikusok között is vannak ilyenek, akik mindig rombolni akarnak.

Az ökumenizmus nem lehet térítő

Ferenc pápa ekkor egy fontos gondolatot bízott a kíséretében utazó újságírókra.

A genfi találkozó egyik fő üzenete az, hogy az ökumenikus mozgalom szótárából ki kell húznunk a prozelitizmus, erőszakos térítés szót. Nem létezhet ökumenizmus térítéssel, választani kell: vagy ökumenikus szellemű vagy, vagy pedig térítő.

A Szentatya végül elköszönt Angelo Becciu érsektől, akinek helyettes államtitkárként ez volt az utolsó útja a pápával. Hamarosan ugyanis bíborosként folytatja szolgálatát a Szentté avatási Kongregáció élén. Szárd származású lévén egy szardíniai tortával kedveskedtek neki, amit meghatottan köszönt meg.

22 június 2018, 16:20