Keresés

Felhők Felhők 

Új kezdet: Martos Balázs atya elmélkedése Urunk mennybenetele ünnepére

Lukács Jézus mennybemenetelét is érzékelhető eseményként, csodás történésként írja le. Az esemény lényege, hogy Jézus Istennél van, tanítványai számára most már máshogy van jelen, illetve másként érhető el, mint azelőtt. A tanítványok bizonyos értelemben árvák mindaddig, amíg a Szentlélek „néhány nap múlva” le nem száll rájuk. Amíg el nem jön, ismerjük ezt az árvaságot, de ismerjük szelíd jelenlétét is, sokféle módon, sokféle csodában.

Urunk mennybenetelének ünnepén az Apostolok cselekedeteinek bevezető szakaszát olvassuk. A szakasz három részből áll: első három versében (ApCsel 1,1-3) Lukács szólal meg, a könyv szerzője, s valójában nem tesz mást, mint újrakezdi az elbeszélést, kissé felfrissíti, emlékezteti olvasóját, hol is tart a nagy egészben. Hogy mi lesz ennek a könyvnek a mondandója, azt a második egység tisztázza (1,4-8), mégpedig a feltámadt Jézus és az apostolok találkozásában, egy beszélgetésben. Nem Lukács mondja el könyvének programját, hanem Jézus hangján halljuk, hogy a tanítványoknak a Szentlélek vezetésével el kell jutniuk Jeruzsálemtől a „föld határáig”. A befejező jelenet tanúsága szerint (1,9-11) Jézus fölemelkedik az égbe, s két fehér ruhába öltözött férfi, nyilván égi küldött, a reménység útjára küldi az apostolokat: aki közülük égbe ment, így jön majd el újra.

Az ókori irodalom régi megfigyelés szerint nem az éles váltások, hanem a szelíd átmenetek logikáját követi. Lukács egymásba csúsztatja evangéliumának befejező jeleneteit, ahol a tanítványok együtt étkeznek a Feltámadottal, ahol megkapják parancsát, hogy maradjanak Jeruzsálemben, és az itteni beszélgetést, amely egy étkezés keretében kezdődik, s amely újra felidézi Jézus egész működését Keresztelő Jánostól kezdve egész a Lélek ígéretéig. A 3. versről is nehéz eldönteni, hogy az apostolok és Jézus negyven napos találkozásai már az új történet nyitányát, vagy még mindig a régit idézik. Irodalmilag pedig Jézus szavai is váratlanul kezdődnek el a 4. versben: Lukács, mondhatni nem tesz idézőjelet, szavai egyszer csak Jézus kijelentésébe mennek át. Isten ebben a világban igen gyakran titokzatosan, szelíden kezdi működését, s mintha az elbeszélés is ehhez igazodna.

A tanítványok, ezek a „galileai férfiak”, régi reményeik beteljesedését várják: „Uram, talán most állítod helyre Izrael országát?” Jézus pedig azt mondja nekik: „Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időpontokat és az alkalmakat…” (1,6-7). A valódi különbség, úgy tűnik, „Izrael országa” és a „föld határa” között van. Az őskereszténység megtapasztalta, hogy Isten eredeti, Izraelnek szóló ígérete most egészen új szinten, minden nemzet számára érvényes módon teljesedik be. Izrael helyreállítása Isten ajándéka, amely magába foglalja a szétszóródottak egybegyűjtését, a hűségesek hazahozatalát, az Istentől megérintettek öntudatra ébredését, belső felszabadulását is. A határ azonban itt is elmosódik: Izrael helyreállítása az egyházban is történik. Isten országa, amelyről a Feltámadott beszélt tanítványainak, megkezdődött az ő életében, teljes pompáját mutatta feltámadásában, a Szentlélek által felragyogott az egyház közösségében, jellé vált Izrael és a pogányok számára egyaránt. „A pogányok Galileája nagy fényességet lát” (vö. Mt 4,15) – s most azok, akik mindezt átélték, tanúk lesznek az egész földön.

Lukács Jézus mennybemenetelét is érzékelhető eseményként, csodás történésként írja le. Az esemény lényege, hogy Jézus Istennél van, tanítványai számára most már máshogy van jelen, illetve másként érhető el, mint azelőtt. Megdicsőült, az égi szférához tartozik, mint Illés, akit az Úr Elizeus szeme láttára ragadott el tüzes szekéren, hogy lelkéből kétszeres részt adjon neki. Jézus a színeváltozásban megmutatta égi dicsőségét, s a tanítványok akkor két égi tanúval is találkoztak, most pedig az üres sírból ismerős fehér ruhás égi küldöttek megígérik, hogy Jézus majd visszatér, sőt valamiképpen azt is, hogy örökké ragyogó csillagként szüntelen jelen van a történelem felett.

Lukács talán azért hangsúlyozza ennyire, hogy az apostolok látták Jézus felemelkedését, hogy biztosítson arról is, valóban vissza fog jönni. A tanítványok bizonyos értelemben árvák mindaddig, amíg a Szentlélek „néhány nap múlva” le nem száll rájuk. Amíg el nem jön, ismerjük ezt az árvaságot, de ismerjük szelíd jelenlétét is, sokféle módon, sokféle csodában.

Martos Balázs atya elmélkedése
10 május 2018, 14:08