Béta verzió

Cerca

VaticanNews
Csigalépcső Csigalépcső 

Mózessel, Jézussal - Martos Balázs atya elmélkedése Szentháromság vasárnapjára

A kinyilatkoztatás teljességét hordozó Ige, a Fiú, az evangélium tanúsága szerint „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” adott keresztségről beszélt, ezzel bízta meg egyházát, feltámadása után (Mt 28,16-20).

Szentháromság vasárnapján különös erővel szólal meg a kérdés: milyen jelentősége van az Ószövetségnek a keresztény hitben, abban, ahogy a keresztény hit Istenről beszél? A kinyilatkoztatás teljességét hordozó Ige, a Fiú, az evangélium tanúsága szerint „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” adott keresztségről beszélt, ezzel bízta meg egyházát, feltámadása után (Mt 28,16-20). E Jézusra visszavezethető, történeti tanúságtétel mellett ugyanennek a korai egyháznak imádságos tapasztalata jelenik meg a szentleckében (Róm 8,14-17), ahol Pál a gyermekké fogadás Lelkéről beszél, a belénk árasztott Lélekről, akinek jelenlétében Istent Atyának szólítjuk, lelkünkben felismerve és szeretve őt úgy, ahogy Fia is szereti és ismeri.

Ha a hit fogalmainak és belső tapasztalatának ilyen teljessége szólal meg az Újszövetségben, mit adhat hozzá mindehhez az Ószövetség? Mivel egészíti ki a Második Törvénykönyv 4. fejezetének részlete, amelyet első olvasmányként olvasunk?

Hogy erre a kérdésre akár kezdetleges választ is adhassunk, olvassuk figyelmesen a szöveget. Feltűnik benne három felszólító mondat. „Kutasd a régi időket”, kezdődik az első, „tudd meg hát, és vésd szívedbe”, folytatja a másik, „tartsd meg parancsait és törvényeit”, fejezi be a harmadik. A tapasztalatot fel kell eleveníteni, meg kell érteni, azután valamiféle hitrendszerbe, hitvallásba kell foglalni, s végül mindennek gyakorlati következményt, életet alakító jelentést kell adni, hogy az élet igaz és tartalmas, a hit életet alakító lehessen. A tapasztalat, amelyről itt szó van, alapvetően Izrael tapasztalata a kinyilatkoztató Isten közelségéről, az Egyiptomból való megmenekülésről, pusztai vándorlásról. A hitvallás Isten egyetlenségét fogalmazza meg, „hogy az Úr az Isten, senki más”, ezt kell szívbe vésni. A gyakorlati következmény pedig a törvény megtartása szülők és gyermekek összetartozásában, az örökségbe kapott földet, az élhető közösséget művelve, gondozva.

Az ember mindig keres, értelem után kutat. Amikor Mózes ezt az első felszólítást adja – „kutasd a régi időket” – abba a keresésbe kapcsol be, amely minden emberé. A teremtett idő és a teremtett világ tágasságára tett utalásban – „az ég egyik határától a másikig” – szintén ott van ez a minden emberre kiterjeszthető közös tapasztalat, hogy belátjuk a világ egészét, értelmét, egységét, kezdetét és célját keressük az időnek, s ezzel félig-meddig már ki is törtünk a rabságából. Az idő és a tér, a megértés és cselekvés azonban csak akkor lesz a mienk, amikor Istennel együtt tekinthetünk rá, amikor legalább megsejtettük benne az élet, a történelem eseményeinek egységét.

A Második Törvénykönyv beszélője a népet buzdító Mózes, aki nemcsak minden kereső ember közös tapasztalatát fogalmazza meg, hanem sajátosan vegyíti, egymásra vetíti saját istentapasztalatát és a népét. Hiszen ő volt az, személyesen, aki „hallotta az élő Istent lángok közül beszélni, és életben maradt”, s vele együtt a nép, amely megtapasztalta Isten nagy tetteit (szám szerint hetet), amelyeket a Második Törvénykönyv többször is felsorol, s amelyek a kivonulásra emlékeztetnek. Mózes tanítóként, s egyben prófétaként szólal meg, olyan szavakkal, amelyek a bibliai kinyilatkoztatásban másutt Izajás könyvében találhatók (Iz 43,11; 44,6; vö. Iz 45,12.18). Tapasztalata az égő csipkebokorról a nép történetében egyetemes jelentést kap: az élő Isten nem a pusztulás, hanem az irgalom és szabadulás Istene, az élet Istene, aki éppen ezért az élet törvényét írja elő. Az ősi tabu, az érthetetlen és érinthetetlen helyébe a titokzatosságában is gondoskodó Isten lép, aki életet készít, saját életét osztja.

„Tudd meg hát, és vésd szívedbe…” Ha ezt megteszed, már úton vagy, hogy a Lélek belső tanúságtételét, benned szóló hangját felfedezd. Ha hallgatsz Mózesre, a Názáreti Jézus elhagyatottságát is érteni fogod, aki annyira egy az Atyával, hogy eggyé lehetett a bűnösökkel is, sőt Lelkét áraszthatta belénk.

Szentháromság vasárnapja, B év

Martos Balázs atya elmélkedése
24 május 2018, 17:36