Teljes igazság: Sajgó Balázs atya elmélkedése Pünkösdvasárnapra
Pünkösd ünnepével lezárul a húsvéti ünnepkör. Minden ünnepkör vége egy másiknak a kezdete: ha a karácsonyi ünnepkör a születésre, a böjti a szenvedésre, a húsvéti a feltámadásra összpontosítja hangsúlyosabban a figyelmet, akkor a pünkösd mindenképpen a beteljesülésre!
Aki a teljesség felé halad, annak élete kitágul.
Minél többet időzöm Isten jelenlétében, a bennem is lakó Szentlélek által egyre több minden feltárul. Valójában az tárul fel, ami már ott van, csak testi szemeimmel még nem láttam.
A Szentlélek által és a Szentlélekben tágul ki az élet. A Szentlélek élete bennem mindennek értelmet ad. Valójában csak a Vele és Őbenne való életnek van értelme, minden más másodlagos.
A lényeg: a Szentlélekben megélt Élet.
Amíg ezt nem ismerem fel, addig csak szunnyadok ebben a fizikai világban, mert nem ismertem fel a teljes igazságot. A Lélek az, Aki felébreszti bennem a vágyat és Általa ismerem fel a teljes igazságot.
„Elvezet titeket a teljes igazságra.” (Jn 16,13)
A teljes igazság egyik fontos ismertetője a lelki fiatalság.
Aki engedi, hogy működjék benne a Lélek, mindig megújul, mindig fiatal marad lelkében, ami aztán kifelé is meglátszik. A Lélekkel és Lélekben élő ember másképp öregszik, mint az, aki ennek nem tulajdonít fontosságot: a testen átsugárzó Szentlélek idős korban is sugárzik.
A lelki fiatalság ugyanis állapot. Ez az állapot a Szentlélek ajándéka mindenkiben, aki engedi, hogy dolgozzék benne és vezesse őt a Lélek.
A teljes igazság második ismertetője következik az előzőből: megfiatalodott lélekkel lehet mindig továbblépni – túlélve a nehézségeket.
Látom az engem körülvevő világot, a körülményeket, amelyek megbéníthatnak, így könnyen eluralkodhat rajtam a félelem.
Valaki arra lett figyelmes házában, hogy zajos csapkodás van ablakánál. Odament és egy kétségbeesett lepkét látott az ablakon belül röpködve menekülni, az ablakon kívül levő veréb elől. A veréb azt hitte, elkaphatja a lepkét, pedig sok esélye nem volt! A lepke meg folyton félelemben élt, a félelem bénította le, a félelem bénította meg!
Az apostolok Húsvétkor bezárkóznak és félnek, mindaddig, amíg a Feltámadt Krisztus meg nem jelenik és rájuk nem leheli a Szentlelket. A Szentlélek ereje aztán teljesen megváltoztatja őket. Ők maguk sem értik, csak érzik, hogy valami eddig megbénította és felszabadulnak. A félelem miatt nem voltak elemükben, csak félig éltek: fél-elemben éltek. Most felszabadultan, örömmel, LELKESEN hirdetik az örömhírt: szavakkal és tettekkel.
Most is látják a veszélyt, mint ahogy addig is látták mindig, de most a félelem helyett a Bátorság Lelke hordozza őket. Felülmúlják magukat, de nem a saját erejükből, hanem rácsatlakoznak arra az „Áramlatra”, ami – AKI – aztán együtt viszi őket tovább – KÖZÖSSÉGBEN!
André Manaranche, francia teológus ezt így fogalmazza meg: „A keresztény hívő olyan ember, aki mindig tovább nyújtózkodik, mint ameddig a takarója ér.”
A kereszténység szakadatlan felszólítás önmagunk túlszárnyalására, a soha véget nem érő növekedésre. Ez pedig hitelesen csak a Szentlélekkel való együttműködéssel lehetséges! Kockázat, de másképp nincs továbblépés!
Ne féljek engedelmeskedni, engedni a Szentlélek sugallatainak és akkor – minden zavargás mellett és ellenére – elárad bennem és kiárad belőlem az a békesség, amelyet csak Ő képes megadni.
A Szentlélek mozgása, dinamikája tehát ez: fentről kérem, hiszen felülmúl engem. Lehívom és beengedem, hogy belül formáljon, alakítson és általam tovább áradjon mások felé is. Így lesz a Szent-Lelkes kicsi énből Nagy Közösség: Egy Ház, amelyben mindannyian elférünk, mert végre megértjük és elfogadjuk egymást. Leomlanak a falak bennünk és épülünk egymásból a Szentlélekben!
